A Fiat átvenné az Opelt

Vágólapra másolva!
A Fiat átveszi az Opelt - közölte az Opel összüzemi tanácsának vezetője csütörtökön, megerősítve a Spiegel Online értesüléseit. Az üzemi tanács állítólag erős ellenállást fejtett ki az ügyben, ők ugyanis egy másik befektetők látnának szívesen. A munkavállalók biztonságérzetét feltehetően nem javította, hogy a Fiat jelentős veszteséget jelentett az első negyedévre.
Vágólapra másolva!

Az erről szóló szándéknyilatkozatot a magazin információi szerint akár már csütörtökön aláírhatják. Az Opel európai munkavállalói képviseletei a Fiat beszállása ellen vannak, mivel elbocsátásoktól tartanak.

A bejelentés váratlan volt, hiszen hétfőn még arról szóltak a hírek, hogy összesen hat társaság érdeklődik a túlélésért küzdő Opelért, a csőd szélén álló amerikai General Motors (GM) leányvállalatáért, és a hatból csupán két érdeklődő érkezett a járműiparból, de egyik sem a Fiat volt. A Spiegel egy korábbi írása szerint több mint féltucat potenciális vevő jelentkezett az Opelért a General Motorsnál, és közülük egyedül a Fiat cáfolta, hogy ajánlatot tenne a német cégre.

A német lap információi szerint az átvételről szóló szándéknyilatkozatot a következő hetekben - akár már jövő kedden - aláírhatják az illetékesek. Ugyanakkor az üzemi tanács állítólag erős ellenállást fejtett ki az ügyben, ők ugyanis egy másik befektetők látnának szívesen. A munkavállalók az auótipari beszállítót, a Magnát preferálják, amely szintén tárgyal az Opel esetleges átvételéről.

A Spiegel úgy tudja, hogy a GM vezetősége és a német gazdasági minisztérium a Fiat bevonását támogatná. A Fiat és az Opel korábban öt évig működött együtt, a kooperáció 2005-ben szakadt meg, és a General Motorsnak 1,5 milliárd dollárt kellett fizetnie az olaszoknak.

A Fiat amúgy nincs túl jó pénzügyi helyzetben, az olasz cég ugyanis épp csütörtökön jelentette be, hogy 410 millió eurós mínuszt hozott össze az idei első negyedévben. Ilyen mértékű veszteségre 4 éve nem volt példa, egy évvel ezelőtt a társaság 400 millió eurós profitot hozott össze.