Hektikus nap után enyhe többlet New Yorkban

Vágólapra másolva!
Jelzésszerű nyereségekkel zárták a kereskedést az amerikai piacok.
Vágólapra másolva!

Viszonylag mozgalmas kereskedés után csaknem a kiindulópontra tértek vissza az amerikai indexek - enyhe erősödést mutatva. A Dow Jones ipari index (DJIA) 0,9, a technológiai index, a Nasdaq Composite 0,4, a Standrad & Poor's mutató pedig 1,0 százalékos többletben állt csengetéskor. A kereskedés kezdetén mindkét index jelentősen gyengült elsősorban a kedvezőtlen lakáspiaci és foglalkoztatási adatokra. A kereskedés menetét alaposan felforgatta, hogy számos cég negyedéves jelentése köszönő viszonyban sem állt a várakozásokkal.

Márciusban a használt lakások adásvétele a vártnál nagyobb mértékben esett éves szinten, miközben a munkanélküli segélyért először folyamodók száma a múlt héten a becsültnél valamivel nagyobb mértékben nőtt. Több cég, köztük a UPS kedvezőtlen kilátásokról számolt be. A UPS részvényének a veszteségét a csomagküldőnek az a bejelentése okozta, hogy csökkenti profitját a gazdasági visszaesés, aminek a következtében mérséklődik a forgalma. Mindezeket akkor nem tudták ellensúlyozni, hogy néhány vállalat, köztük az Apple, a becsültnél jobb negyedéves eredményt közölt.

Az elemzők ugyanakkor óvatosságra figyelmeztetik a befektetőket. Május 4-én hozzák nyilvánosságra ugyanis, hogy miként teljesített a kiválasztott 19 bank a kormány által végrehajtott "gyűrődési" teszten.