Bokros: 7-8 százalékos visszaesésre is készülni kell

Vágólapra másolva!
Magyarországnak feltétlenül szüksége van az IMF-hitelkeret meghosszabbítására - jelentette ki a Nemzetközi Valutaalap képviselőinek szerdán Washingtonban Bokros Lajos, az MDF EP-listavezetője, aki szerint arra is fel kell készülni, hogy a visszaesés nem 5,5, hanem esetleg 7-8 százalékos lesz.
Vágólapra másolva!

Bokros Lajos - aki az IMF-ben John Lipsky első vezérigazgató-helyettessel és Marek Belkával, az európai osztály igazgatójával tárgyalt - az egyeztetések után az MTI-nek elmondta: ebbéli meggyőződését korábban kifejtette Bajnai Gordon miniszterelnöknek is, akinek azt a tanácsot adta, hogy a magyar kormány haladéktalanul kezdje meg a tárgyalásokat erről. Utalt arra, hogy az IMF vezetése fogadókésznek mutatkozik az ügyben.

Kifejtette: a magyarországi állampapírpiac iránti érdeklődés vélhetően nem fog drámai módon javulni jövő márciusban, és az lenne a legrosszabb, ha a választások előtti bizonytalanság egybeesne azzal, hogy éppen lejár az IMF-hitelszerződés.

Bokros Lajos elmondta: arra biztatja a Valutaalapot, hogy legyen rugalmas, ha látja, hogy a kormány mindent megtesz azért, hogy legyen egy vészforgatókönyve a vártnál esetleg nagyobb gazdasági visszaesés esetén bevezetendő pótlólagos intézkedésekről, amelyek alátámasztják a kormány eltökéltségét a stabilizáció végrehajtására.

A kormánynak szerinte ki kell dolgoznia egy vészforgatókönyvet arra az esetre, ha a visszaesés nem 5,5, hanem esetleg 7-8 százalékos lesz. Ez a helyzet a kormány tevékenységétől függetlenül is előállhat, és erre fel kell készülni, hogy a hiányt elfogadható keretek között lehessen tartani, és "ne szálljon el a nemzetközi piacok bizalma". Hangsúlyozta: minden felelős kormánynak kötelessége, hogy akkor is helytálljon, ha külső tényezők negatív hatást gyakorolnak a magyar növekedési potenciálra és növelik a visszaesés mértékét.