Felére esett a GM bevétele, kétszeres a vesztesége

Vágólapra másolva!
A General Motors 6 milliárd dolláros veszteségről számolt be csütörtökön. A bevétel majdnem a felére esett vissza az egy évvel korábbihoz képest, összesen 22,4 milliárd dollárt ért el.
Vágólapra másolva!

A válság híreit itt olvashatja!

Az egyszeri nettó kiadásokat nem számolva 9,66 dolláros részvényenkénti veszteségről adott hírt a vállalat, ez azonban jobbnak számít az elemzői várakozásoknál. A Reuters szakértői felmérésében az átlagos veszteség 11,05 dollár volt.

Az autóipari óriásnak június 1-ig kell átszerveznie a termelést 40 milliárd dollárt spórolandó. Enélkül nem számíthatnak további állami segítségre, holott 15,4 milliárd sürgősségi hitelt már kaptak közpénzből. A hitelezők elsősorban nem az eredményeket, hanem a vállalati kötvények tulajdonosaival folytatott tárgyalásokra fókuszálnak, amelyek esetleges kedvezményekről szólnak.

Az autógyár csütörtökön azt közölte, hogy az amerikai autóipari munkások érdekvédőivel (UAW) még nem sikerült megegyezni. Arról is szó esett, hogy pénzügyminisztérium eddig nem egyezett bele az állami hitelek részvényekké alakításába egy újjászervezett vállalatban.