Emelkedéssel nyitott New York

Vágólapra másolva!
A New York-i tőzsde DJIA mutatója a csütörtöki tőzsdenyitást követően nem sokkal már fél százalékos emelkedésben volt, a Nasdaq technológiai piac emelkedése pedig percek alatt meghaladta a 0,7 százalékot.
Vágólapra másolva!

A válság híreit itt olvashatja!

A felhajtó erő, ami már szerdán is érvényesült, az a kilátás, hogy az amerikai bankok többnyire jól szerepelnek majd a kormányzat stressz-tesztjén, azaz támogatási igényük kisebb lehet a korábban becsültnél, többek jó eredményekkel büszkélkedhetnek majd.

Szerdán a New York-i tőzsde vezető részvényindexe végül 8512,28 ponton zárt, azaz 1,21 százalék nyereséggel. A Nasdaq composite indexe a nap végére 1759,10 pontra jutott, keddhez képest 0,28 százalék nyereséggel végzett.

Csütörtökön a vezető európai részvénypiacok is fellendülésben voltak az amerikai tőzsdenyitáskor, elsősorban a EKB kamatcsökkentésének köszönhetően. A londoni FTSE-100 emelkedése 2,4 százalékot ért el, a frankfurti DAX-é 1,2 százalékot, a párizsi CAC-40 nyeresége pedig 1,6 százalékos volt.