Drágulás előtt a sertéshús

Vágólapra másolva!
Az év hátralevő részében akár 10-15 százalékkal is emelkedhet az élő sertés felvásárlási ára - állítja a Magyar Agrárkamara legfrissebb összegzésében.
Vágólapra másolva!

A köztestületi szakértők szerint ennek oka, hogy Magyarországon a múlt évhez képest 13 százalékkal kisebb az állomány. Emellett a magyar vágóállat iránt jelentősen megnőtt román kereslet, és a gyenge forint is szerepet játszik az esetleges drágulásban. Továbbá a takarmányárak a szójaimport miatt csaknem 30 százalékkal emelkedtek.

Az Agrárgazdasági Kutató Intézet (AKI) adatai szerint az idén az első negyedévében az összes vágások száma 19 százalékkal csökkent az előző évhez képest. A belföldi állományból 27 százalékkal kevesebb sertést vásároltak fel a vágóhidak, mint korábban.

Az importból származó állatok vágása viszont 18 százalékkal nőtt. Az összes vágáson belül nőtt az import áru részaránya, a tavalyi 17 százalékkal szemben ez év első negyedévében már 25 százalékra emelkedett. (Szakértői becslés szerint tavaly Magyarországon mintegy 4,5 millió sertést vágtak le.

A Magyar Agrárkamara közleménye szerint a magyar sertések felvásárlási ára 2009 első negyedévében 19 százalékkal volt magasabb a tavalyi hasonló időszakhoz képest. Az élősertés ára jelenleg 330-350 forint kilogrammonként élősúlyban számolva. Ez az ár az idén az előrejelzések szerint akár 10-15 százalékkal tovább növekedhet.

Jó hír viszont a MAK szerint, hogy új piacokra is szállíthatnak magyar kereskedők, mivel az amerikai sertéshús iránt visszaesett a kínai és orosz kereslet, és ez a rés új piacokat nyithat a nagy európai, így a magyar exportőrök előtt. Komoly igény mutatkozik emellett Japánban és más távol-keleti országokban is a magyar GMO-mentes kukoricával előállított sertéshúsra.