Vágólapra másolva!
A legnagyobb orosz acélművek, a Severstal pénteken 643,93 millió dollárnak megfelelő veszteséget jelentett adó után az első negyedévről kisebbségi részesedések nélkül, a tavalyi első negyedévi, 469,8 milliós adózott eredmény helyett. Az elemzők csak 224 milliós veszteséget vártak.
Vágólapra másolva!

Itt olvashatja a válság híreit!

A veszteséget felerészt a világszerte összecsuklott acélkereslet, felerészt a rubel leértékelődése okozta. Az időközi beszámoló szerint némi remény meríthető az orosz kormány növekvő infrastrukturális beruházásaiból, de az egész évre még nem lehet előrejelzést tenni azon kívül, hogy osztalékfizetés valószínűleg nem lesz.

Az oroszországi acéltermelésben a csoport forgalma 1,157 milliárd dollárra csökkent az egy évvel korábbi 2,443 milliárdról. Még nagyobb arányú volt a visszaesés a csoport olaszországi Lucchini részlegénél: 455 millió eurós forgalomra az egy évvel korábbi 1,057 milliárdhoz képest. A csoport Észak-Amerikában is veszteséget könyvelhetett el.