Vágólapra másolva!
Valószínűleg túl van már a mélyponton a válság, de nehéz biztos előrejelzést adni - jelentette ki a Nemzetközi Valutaalap (IMF) elnöke pénteken Bécsben egy sajtótájékoztatón. Sok múlik azon, hogyan sikerül helyreállítani az egyensúlyt a bankszektorban - mondta Dominique Strauss-Kahn.
Vágólapra másolva!

Minden ösztönző program hatástalan, amíg a banki mérlegek egyensúlyba nem kerülnek - mondta. A hatékony válságkezelés másik előfeltételeként említette, hogy a kereskedelmi bankoknak fel kell ismerniük: nem járhatnak külön utakon. Ausztria sikeresnek tekinthető ezen a téren - tette hozzá.

Természetes, hogy a feltörekvő gazdaságok, köztük a közép-kelet-európaiak kockázatot jelentenek - mondta Strauss-Kahn. "Ezek a kockázatok azonban kezelhetők, és kezelni is fogjuk őket". Ewald Nowotny, az ÖNB igazgatója hangsúlyozta, hogy nem szabad egységesen kezelni a közép-kelet-európai térséget. Elmondta: az Ausztriával szomszédos országok - Magyarországot kivételként említette - gazdasága "nagyon stabilnak" tekinthető.

Nowotny cáfolta a sajtóban megjelent híreket, hogy az Európai Központi Bank (EKB) vezetőségén belül nézetkülönbségek lennének a követendő kamatpolitikát illetően. Az IMF-elnök az Osztrák Nemzeti Bank (ÖNB) szervezésében megrendezett, a világgazdasági válság tanulságaival foglalkozó konferenciára érkezett Bécsbe. Felszólalásában elmondta: az IMF és az Európai Unió segítségnyújtásának eredményeként stabilizálódott a helyzet Közép-Európában. "Egyes országoknak azonban több forrásra lehet szükségük" - mondta.

Ennek egyik oka a világgazdasági helyzet változása. Magyarországgal például hat hónappal ezelőtt állapodott meg az IMF - idézte fel. "Úgy igazságos, hogy az új helyzet alapján újragondoljuk a programot és az adatokat" - fogalmazott. A másik ok, hogy vannak olyan országok, amelyekben a költségvetési szigor nem tenné lehetővé az ösztönzőket, ezért biztosítani kell azokat számukra - mondta.

Strauss-Kahn értékelése szerint a válság tanulsága, hogy a pénzügyi rendszabályok, valamint a befektetők és a betétesek védelmének még szorosabb összehangolására van szükség. A különböző pénzügyi felügyeleti szerveknek jobban meg kell osztaniuk egymással információikat.