Tízből egy amerikai dolgozó munka nélkül maradhat

Vágólapra másolva!
Az amerikai gazdaság várhatóan az idei második félévben növekedési pályára áll, ám a munkanélküliségi ráta jövőre is nő, meghaladja majd a tíz százalékot - vélekedett az amerikai kongresszus költségvetési hivatala.  
Vágólapra másolva!

A válság híreit itt olvashatja!

A hivatal vezetője, Douglas Elmendorf szerint a gazdasági növekedés az idei év második félévben és jövőre meglehetősen szerény lesz, miközben a munkanélküliségi szint jövőre már meghaladja a tíz százalékot. Az illetékes szerint várhatóan évek telnek el, amíg a munkanélküliségi ráta a recesszió előtti, öt százalék körüli szintre csökken. Az amerikai jegybank (Fed) szerdán az idén várható munkanélküliségi rátát 8,8 százalékról 10 százalékra változtatta.

A múlt héten 631 ezerre csökkent az újonnan munkanélküli segélyért folyamodók száma az Egyesült Államokban, a megelőző heti - felülvizsgált - 643 ezerről. A munkanélküli segélyen levők száma ezzel együtt közel 6,7 millió, a legmagasabb az adat 1967-ben kezdődött rögzítése óta és sorrendben immár a 16. rekord. Elemzők arra számítanak, hogy június folyamán a Chrysler és a General Motors gyárbezárásai emelik majd az új segélykérők számát.