Vágólapra másolva!
Oroszország GDP-je idén a vártnál jóval nagyobb mértékben eshet, de az állam nem csökkenti, hanem más országokhoz hasonlóan növeli kiadásait, és a költségvetési hiány legalább a GDP 7 százaléka lesz - mondta Dmitrij Medvegyev orosz államfő. Az orosz költségvetés az elmúlt években jelentős tartalékot halmozott fel a magas olajáraknak köszönhetően.
Vágólapra másolva!

Medvegyev felszólította a kormányt, vizsgálja meg, hogy lehet-e az adóterhek csökkentésével enyhíteni a nyugdíj- és társadalombiztosítási járulékok 2011. január elsejétől kezdődő emelésének hatásait. Az átállás nyomán az úgynevezett egységes szociális adó helyére a külön-külön fizetendő nyugdíj-, társadalom- és egészségbiztosítási járulék lép, amelyek aránya, 26 százalék, kezdetben azonos lesz az addigi adóéval, később azonban fokozatosan összesen 34 százalékra nő.

Ez az államnak a pénzügyminisztérium becslése szerint mintegy 800-850 milliárd rubel többletbevételt hoz, de ezt eleinte adókedvezményekkel és a jövedelemadó 24-ről 20 százalékra való csökkentésével szinte teljes egészében kompenzálni szándékoznak.

Az elnök Vlagyimir Putyin kormányfő, a kormány elnöksége, illetve a parlament felső- és alsóházának meghívott képviselői előtt ismertette a költségvetés kérdéseiben a felsőháznak küldendő üzenete fő téziseit. Medvegyev ezzel változtatott az eddigi gyakorlaton: első ízben ismertette a téziseket maga az elnök, hogy nagyobb súlyt kölcsönözzön mondandójának.

Az üzenetet hagyományosan ősszel juttatják el a felsőháznak, és eddig a téziseket is később szokták ismertetni. A gazdasági fejlesztési minisztérium május végén terjeszti a kormány elé az idei évre szóló előrejelzését, és Elvira Nabiullina miniszter más korábban jelezte: a GDP derűlátó becslések szerint 4 százalékkal, rosszabb forgatókönyv esetén akár 8 százalékkal is visszaeshet. A jövő évi, illetve az elkövetkező két évre szóló tervezetről még nem közöltek részleteket.

Medvegyev mindezek kapcsán figyelmeztetett arra, hogy a költségvetési tervezésnek a nyersanyag- és energiahordozó-árak konzervatív becslésén kell alapulnia. Nem kizárt, hogy az árak végül magasabbak lesznek, és ez nagyon kedvező lesz, de kockáztatni nem szabad, hangsúlyozta.

Rámutatott: elsősorban az állam kötelezettségeinek teljesítését kell biztosítani. Hangsúlyozta, hogy a nyugdíjasok körében fel kell számolni a szegénységet, ha másként nem, akkor úgy, hogy szociális pótlékokat fizetnek a nyugdíjakhoz, amelyek sok helyen elmaradnak a létminimum szintjétől. Leszögezte: 2014-re a nyugdíjaknak meg kell haladniuk a létminimum kétszeresét. Azt mondta, nem kell félni attól, hogy az állam a piacon egészségügyi, szociális és oktatási szolgáltatásokat vásároljon, ha ez szükséges a korszerű szolgáltatások biztosításához.

Az államfő szigorú pénzügypolitikát követelt, továbbá azt, hogy a kormány keresse tovább a bankszektor és a termelő ágazatok, az ipar támogatásának legjobb megoldásait. Szót emelt a korszerű nyugdíjrendszer kialakítása mellett, és követelte, hogy kezdjék meg a fogyatékosok támogatásának kialakítását, a vonatkozó nemzetközi konvencióknak megfelelően.

A tézisek ismertetésnek elhangzása előtt szakértők rámutattak, hogy ezek elsősorban az állam pénzügypolitikájának alapvető irányait hivatottak kijelölni, és előrejelzést adni a szövetségi költségvetés egyensúlyi helyzetéről. A tézisek kidolgozásában jelentős mértékben részt vett Arkagyij Dvorkovics, az elnök tanácsadója, akiről köztudott, hogy igen kritikusan viszonyul Alekszej Kudrin pénzügyminiszter tevékenységéhez. Dvorkovics ugyanis a keresletösztönzés és az innovációs fejlődési irány híve, míg Kudrin a nyersanyagszektor fejlesztésére irányuló, hagyományos kurzus pártolója.

Mihail Vinogradov, a Pétervári Politika Alapítvány vezetője a Nyezaviszimaja Gazeta című lapban hétfőn úgy vélte: a fő kérdés, hogy elkezdődik-e az áttérés az olcsó államra, megkezdődik-e az államnak a javak elosztásában játszott kulcsszerepének felszámolása.