Vágólapra másolva!
Újabb hitelt hagyott jóvá Észtország számára az Európai Beruházási Bank (EIB) hétfőn, ezúttal 700 millió eurót kapott a recesszió sújtotta ország gazdaságának élénkítésére, kulcsfontosságú beruházások támogatására.
Vágólapra másolva!

A hitelből 550 millió eurót fordítanak emberi erőforrásokkal kapcsolatos fejlesztések, illetve kisebb infrastrukturális beruházások finanszírozására. A fennmaradó részt az Eesti Energia vállalat kapja egy hároméves beruházási program megvalósítására, az ország áramhálózatának korszerűsítésére.

Az EIB 1993-ban kezdett hitelezni Észtországnak, a mostanit megelőzően összesen 527 millió eurót kapott tőle a balti állam, így a hétfőn aláírt hitellel együtt már több mint 1,2 milliárd eurónál tartanak. Az észt gazdaság 3,6 százalékkal zsugorodott tavaly, az idén várhatóan 15,3 százalékkal fog csökkenni a gazdaság teljesítménye.