Vágólapra másolva!
Az Európai Unió tagországaiban a nemzetközi gazdasági válság idején szükség van arra, hogy kormányzati intézkedésekkel helyzetbe hozzák a kis- és középvállalkozásokat - hangoztatta Varga István nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter a tagállamok versenyképességi ügyekért felelős minisztereinek csütörtöki brüsszeli találkozóján.
Vágólapra másolva!

A miniszteri találkozó egyik fő témája volt az uniós kisvállalkozói intézkedéscsomag, az úgynevezett Small Business Act volt. Varga István ezzel kapcsolatban - a már említettek mellett - hangsúlyozta, meglátása szerint a tagországok láthatóbb kötelezettségvállalása is kell ahhoz, hogy csökkentsék a szektorban az adminisztratív terheket.

Külön kell figyelni az elveszett piacok visszaszerzésének, illetve a meglévők megtartásának segítésére. E területen külön programok működnek Magyarországon. A gazdasági tárcánál lényegében elkészült kettő a kulcsiparágak középtávú fejlesztését célzó ágazati tervek közül. A járműiparról és a logisztikáról van szó. Emellett a gyógyszeripar és az infokommunikáció, valamint - más tárcánál - a turizmus ágazatában is készülnek középtávú programok.