Hatalmasat esett a szlovák kiskereskedők forgalma az euróbevezetés és a szomszédos országokba irányuló bevásárló-turizmus miatt. A boltosok márciusban eszméltek és gyors árleszállításokba kezdtek. Ez kicsit helyrerántotta a hazai keresletet, a gazdaság azonban még mindig gyengélkedik. Munkanélküliség, ürességtől kongó boltok, akcióéhes vásárlók Szlovákiában - videóval és képekkel.
![Fotó: Hirling Bálint [origo]](http://static4.origos.hu/i/0903/20090320esztergom5.jpg)
Néhány hónappal ezelőtt megírtuk, hogy az esztergomi Tesco parkolójában már kora délelőtt telt ház volt. Ugyanannyi szlovák rendszámú autó várakozott, mint magyar, mivel a határmenti településekről sokan jártak át Magyarországra bevásárolni. Élelmiszert, benzint, gyógyszert, ékszert vettek és az utazással együtt is harminc százalékot spóroltak. A héten félig telt parkoló fogadott, a kocsiknak pedig már csak egyötöde lehetett szlovák rendszámú.
Az első negyedévben, nem turizmus céljából, csak egy napra, 1,68 millió szlovák lépte át a határt, ami 130 ezer látogatást jelent Magyarországon hetente. A többség vásárolni jött. A KSH felmérése szerint a külföldiek magyarországi fogyasztása 233 milliárd forint volt az első három hónapban, ami 24 százalékkal több, mint egy éve.
Az egy ideje eurót kereső szlovákoknak ugyanis jól jött a forint gyengélkedése, majdnem minden olcsóbb volt, mint Szlovákiában. Egy ékszerüzletben akkor elmondták, a vásárlók közel hetven százaléka érkezett a határon túlról. A magyarok aranyat szinte egyáltalán nem vásároltak, a szlovákok viszont akár nagy értékben is szívesen vették az ékszereket. Ugyanebben a boltban mostanára a roham megszűnt. A forgalom jóval visszaesett, kevesebb a szlovák, a magyarok pedig változatlanul keveset vásárolnak, zömmel ezüstöt. Az eladók arra nem tudtak válaszolni, hogy mi állhat a keresletcsökkenés hátterében, csak találgatni tudtak, hogy az erősödő forint vagy a szlovák kereskedők árengedményei miatt térnek be hozzájuk kevesebben.
A magyarok már nem járnak át vásárolni
A párkányi ékszerüzletben unatkozó eladónő szerint nekik nincs szükségük arra, hogy árat csökkentsenek. Az euró bevezetése óta ugyan kisebb a forgalom, de még messze nem kerültek csődközelbe. Azt azonban ő is elmondta - hasonlóan a többi üzletben dolgozókhoz -, hogy magyarokat nem igazán lát.
A szemben lévő fehérneműbolt bérlője kevésbé volt optimista. Hatvan százalékkal esett vissza a forgalom az elmúlt időszakban, sok üzlet meg is szűnt, vagy kisebb helyiségbe költözött, mert nem tudták fizetni a bérleti díjakat. Az euró bevezetése előtt rengeteg magyar vette nála a fehérneműjét, ma szinte senki nem jön át vásárolni. Régen minden hétvégén tele volt az utca, mostanában kihalt a város ünnepnapokon is, és csak az esztergomi piacon van nyüzsgés.
A járókelők közül néhányat sikerül megszólaltatni; megdöbbentő volt, hogy csaknem mindannyian vagy munkanélküliek lettek az elmúlt hónapokban vagy valamelyik családtagjuk maradt állás nélkül. Áprilisban egyébként hároméves csúcsra, 10,92 százalékra emelkedett Szlovákiában a munkanélküliségi ráta. Az állástalanok aránya tavaly augusztus óta folyamatosan nő, akkor 7,36 százalékot mértek. Az exportkereslet zuhanása nyomán a szlovák GDP az év első negyedében 5,4 százalékkal csökkent, és az egész évre 2,6 százalékos mínuszt vár a pozsonyi pénzügyminisztérium.
A megkérdezettek a fogyasztói szokások megváltozásáról számoltak be. Jóval árérzékenyebbek lettek, figyelik az akciókat az interneten és a szórólapokon is. Amíg a forint gyenge volt, jobban megérte Magyarországon vásárolni, amióta azonban erősödésnek indult és a szlovák kereskedők is lejjebb szállították az árakat, már oda kell figyelni, hogy mi hol olcsóbb. A vásárlók szerint elsősorban a hús- és tejtermékek ára csökkent az elmúlt hónapban Szlovákiában, a benzinért viszont még mindig érdemes átmenni a határon.
Zuhant a kiskereskedelmi forgalom
Az év első három hónapjában 7,5 százalékkal csökkent a kiskereskedelmi forgalom Szlovákiában a tavalyihoz képest, ami részben a megnövekedett bevásárló-turizmusnak tudható be. Idén januárban a háztartásban szükséges dolgokat forgalmazó boltok forgalma 24 százalékkal, februárban pedig 42 százalékkal esett vissza.
Szlovákia lakosságának 75 százaléka legfeljebb 75 kilométerre lakik az államhatártól, ezért a szomszédos országok gyengélkedő valutája nem csak Magyarország felé mozgatta meg a tömegeket. Egy év alatt az euróhoz viszonyítva a forint 30,5, a cseh korona 32,6, a lengyel zloty pedig 37,2 százalékot gyengült.
Márciustól csökkentettek
A szlovák kiskereskedők márciustól kezdtek árat csökkenteni. Májusban néhány áruházlánc például már úgy hirdette akciós termékeit, hogy azok olcsóbbak, mint Magyarországon. Áprilisban így aztán éves szinten 2,1 százalékkal esett az élelmiszerek átlagára.
![További képekért kattintson a fotóra! Fotó: Pályi Zsófia [origo]](http://static8.origos.hu/i/0905/20090529szlovakia6.jpg)
További képekért kattintson a fotóra!
A párkányi Lidl-ben elmondták, hogy a magyar bevásárló-turizmus fellendülése után kénytelenek voltak 10 százalékos árcsökkenést bevezetni az üzletben, de mivel ennek költsége jóval magasabb volt az indokoltnál - ráadásul a forint is erősödésnek indult - néhány hét után visszaállították az árakat és maradtak az egyébkén is folyamatos akciók.
Egy kereskedő viszont elárulta, hogy a Billa vezetősége eljött a határmenti boltba és az esztergomi Tescóban is körülnéztek - csak így hitték el ugyanis, hogy szükség van az árak csökkentésére.
A csehek sem mennek a szomszédba
Ráadásul a régen szintén gyakori vendégnek számító cseheknek sem éri meg már Szlovákiába menni. Az UniCredit egyik tanulmánya szerint napjainkban 1000 cseh koronáért Szlovákiában mindössze 850 koronának megfelelő árut és szolgáltatást tudnak venni a turisták. "A keleti szomszéddal szembeni változás annyira drasztikus, hogy a tavalyi helyzethez képest Szlovákia drágábbá vált egy törökországi (960) vagy egy horvátországi (885) kirándulásnál is" - magyarázta Patrik Rožumberský, a pénzintézet elemzője.
A felmérésbe bevont 12 ország közül egyébként csupán Bulgária és Magyarország árszintje kedvező a csehek számára. A bolgároknál a jelzett összegért 1313, a magyaroknál pedig 1090 korona értékben vásárolhatnak.
Egyre több panaszos szerint pótdíjazták parkolójegye ellenére
Az elmúlt időszakban az ügyfélszolgálatokon megszaporodott azon állampolgárok száma, akik szerint érvényes parkolójegyük ellenére pótdíj megfizetésére kötelezték őket; a ...
Egyre több panaszos szerint pótdíjazták parkolójegye ellenére
Az elmúlt időszakban az ügyfélszolgálatokon megszaporodott azon állampolgárok száma, akik szerint érvényes parkolójegyük ellenére pótdíj megfizetésére kötelezték őket; a ...
Egyre több panaszos szerint pótdíjazták parkolójegye ellenére
Az elmúlt időszakban az ügyfélszolgálatokon megszaporodott azon állampolgárok száma, akik szerint érvényes parkolójegyük ellenére pótdíj megfizetésére kötelezték őket; a ...
Kicsi fiam, mi kell még?
Ez a pult 160 éve termeli az adót a magyar államnak - mondja a Veres Pálné utcai Libál Optika 96 éves tulajdonosa, Emmi néni. Az üzletben még tanulóként kezdő, ...
Júliustól másképp kell kötni a munkaszerződéseket
A munkaszerződések megkötése, módosítása tekintetében nagyon fontos változások, újítások lesznek a jelenlegi munkajogi szabályozáshoz képest, így például nem lesz ...
Május 31-ig kell bevallani az élelmiszerlánc-felügyeleti díjat
Magyarországon az érintetteknek első ízben kell bevallaniuk az úgynevezett élelmiszerlánc-felügyeleti díjat, fizetésre kötelezett minden, az élelmiszerlánc felügyelet ...
Orbán külföldön próbálkozik a nagybankok megdolgozásával
Összefognának a visegrádi négyek, hogy az Európai Unión keresztül bírják rá a náluk meglévő külföldi bankokat, hogy több pénzt hagyjanak az országaikban. Az Orbán Viktor ...
Az összes bank az OTP-nek szurkol
Kínos helyzetbe kerülnének a hazai bankok, ha az OTP-vel szemben jogerősen pert nyert devizaadós ügyében a Kúria is tisztességtelennek találná az eddigi banki ...
Nálunk is van ütőkártya: bizonyos esetekben a név- és lakcímadatok letilthatóak
Bár az Országgyűlés elfogadta a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról szóló törvény módosítását, a név- és lakcímadatok bizonyos esetekben ...
Hallani sem akarnak a fociadóról a kocsmák
Megdöbbentek a kocsmák, de nem hajlandóak fizetni azért, hogy közvetíthessék a futball-Eb-t és az olimpiát. A köztévé jogdíjat hajtott volna be rajtuk, de végül letett ...
Elfogadták a gyermekbarát igazságszolgáltatásról szóló törvényt
Egyes bűncselekmények sértettjeinek a nagykorúvá válásuktól még öt évig lehetőségük lesz feljelentés megtételére, garanciákat építenek be a fiatalkorú terhelt és a ...
"Ha áthelyeznénk Brüsszelbe, ott is gond nélkül működne"
A magyar közigazgatásban kevés olyan szervezet akad, amely a Gazdasági Versenyhivatalhoz hasonló mértékben integrálódott az európai intézményrendszerbe, "ha ezt a ...
Barikádharcra készül Orbán a villámköltségvetéssel
A szokásos több hét helyett alig pár nap alatt, ráadásul vaktában kell megmondaniuk az állami intézmények vezetőinek, hogy mennyi pénzt fognak elkölteni jövőre. Orbán ...
Küszöbön áll a napon belüli forint átutalás bevezetése
Hét év után idén végre beérik a hazai bankszektor régóta áhított gyümölcse, július elsejével jön a napon belüli forint átutalás rendszere. Az Allen & Overy szakértője, ...
Túl sokat kér Navracsics
Keményebb ítéleteket várna a bíróságoktól az igazságügyi miniszter. A Cozma ügy miatt elégedetlen.
Maffiaállamot takargatnak
Aurovíziós Dalfesztivál házigazdája, Azerbajdzsán korrupciót és kemény elnyomást próbál elfedni.
Messi tanította Guardiolát
A leköszönö edző szerint Messinek köszönheti, hogy folyamatosan versenyképes tudott lenni a Barcelonával.