Csődvédelmet kért hétfőn a General Motors, a szövetségi kormányzat az általa nyújtandó anyagi támogatás fejében 60 százalékos tulajdonrészt szerez az autógyárban. Az amerikai tőzsdét nem nagyon érdekelte a GM csődje, a piacok beárazták már az autógyár bukását, és inkább a kedvező kínai statisztikákra figyelve megugrottak a legfontosabb részvényindexek. Barack Obama szerint a kormányzat autóipari munkacsoportjával együtt életképes és megvalósítható tervet dolgoztak ki a részvényesek és a vállalat a General Motors hosszú távú túlélésére.
![Forrás: [origo]](http://static1.origos.hu/i/0808/20080814gmgeneral.jpg)
Összesen 50 milliárd dollárt költenek a vállalatra az adófizetők pénzéből az eddig folyósított, közel 20 milliárd dollárt is beleértve, és nincs tervbe véve további pénzügyi segítség - mondta a neve elhallgatását kérő illetékes. A kormányzat egyáltalán nem kíván részvényes lenni különféle vállalatokban, csak ameddig ez feltétlenül szükséges; nem vesz részt a napi irányításban, és amint lehet, igyekezni fog eladni a részesedését - fűzte hozzá.
Az elképzelés szerint a rendelkezésre álló időben - az eljárás törvényi határideje szerint 90 nap alatt - átalakítják a detroiti vállalat tulajdonosi szerkezetét. Az amerikai kormányzat mellett tulajdonos lesz a kanadai kormány - Ottawa 9,5 milliárd dollár kölcsönt fog nyújtani a GM-nek 12 százalékos részesedés fejében - továbbá a szakszervezetek és a hitelezők. A cégnél folytatódik a megszokott üzletmenet az eljárás tartama alatt.
Obama: Hosszabb lesz a válság, mint gondolták
Barack Obama amerikai elnök hétfőn azt mondta a GM-csődjéről, hogy az általa megbízott munkacsoport bevonásával a vállalat és a részvényesek olyan tervet dolgoztak ki, amely a GM hosszú távú túlélését és felemelkedését szolgálja. Szerinte a terv "életképes és megvalósítható".
A GM az újjászervezés után több autót fog gyártani az Egyesült Államokban és több olyan autót fog eladni az amerikai piacon, amelyet hazájában gyártott - mondta a politikus. Ez Obama szerint három évtizede nem fordult elő. Az elnök szavaiból ugyanakkor az is kiderült, hogy a program figyelembe veszi, hogy a gazdasági válságból való kijutás hosszabb időt vesz igénybe, mint ahogyan azt korábban gondolták.
Megugrott a tőzsde, sőt a GM is 9 százalékot nyert
Az amerikai tőzsde lendületesen emelkedett a hétfői nyitáskor, annak ellenére, hogy a világ egykor legnagyobb autóvállalata, a GM csődöt jelentett. A legszélesebb merítésű, 500 részvényt tömörítő S&P index 2,3 százalékkal ugrott meg, a Dow Jones 2,1 százalékot javított, a 23 fejlett országot tömörítő MSCI World Index pedig 2,4 százalékot emelkedett, és ezzel tavaly november óta nem állt ilyen jól.
A technológiai index, a Nasdaq 2,6 százalékkal szökött fel. Nyugat-Európában a tőzsdezárások alakultak jól, a 300 legfontosabb részvényt tömörítő FTSEurofirst 300 például 2,7 százalékot nyert hétfőn. A tőzsdék remekül zártak hétfőn végül: a nap végén 3 százalék körüli volt az átlagos nyereség, sőt, a GM is a kezdeti 20 százalékos veszteség után 9 százalékos plusszal végzett.
A tőzsdeindexek azért indultak növekedésnek, mert Kínából remek feldolgozóipari statisztika érkezett. A befektetők ezért abban reménykednek, hogy a válság a végéhez közeledik.
A Bloomberg hírügynökség kiemeli, hogy történik ez annak ellenére, hogy a globális gazdaság a második világháború óta először zsugorodik a felmérések szerint, és a General Motors csődje az amerikai vállalatok történetében a negyedik legnagyobb. (Tavaly a Lehman Brothers befektetési bank állította fel a csődrekordot, a második helyen a szintén tavaly megbukott pénzintézet, a Washington Mutual áll, míg a harmadik legnagyobb csőd a 2002-es WorldCom-összeomlás volt.)
Nem szűnik meg az autógyár
A General Motors csődje nem azt jelenti, hogy a világ legnagyobb autógyára címet tavaly elvesztő cég egyszerűen megszűnik létezni. A csőd ugyanis alapvetően különbözik a felszámolástól.
Csődeljárás során maga a bajba jutott vállalat kap időt arra, hogy újjászervezze tevékenységeit és rendezze adósságait. Erre a lélegzetvételnyi időre szüksége is lesz a GM-nek, amely 2004-től kezdve összesen majdnem 88 milliárd dollár veszteséget halmozott fel.
Ami a felszámolást illeti, ez alapvetően különbözik a csődtől, hiszen a felszámolást nem az érintett cég kezdeményezi, hanem annak hitelezői vagy ki nem fizetett üzleti partnerei. Felszámoláskor már nem is a cég rendelkezik saját vagyontárgyaival, hanem egy felszámolási biztos.
Visszatérve a General Motorsra, a cégnek már a csőd bejelentése előtt is részletes tervei voltak az átalakításra.
A GM újjászervezett cégként várhatóan a kisebb autók gyártását helyezi majd előtérbe. Előreláthatólag korábban leállított gyárakban is újraindítják a termelést, és a szakszervezetek értesülései szerint 160 ezer járművet gyártanak majd a kisautó-üzemekben.
A General Motors részvényei pénteken 76 éves mélypontra jutottak a Global Financial Data (GFD) adatszolgáltató szerint. Most pénteken ugyanis 1933. április nyolcadika óta a legalacsonyabb értéken zárt a GM a New York-i tőzsdén.
Az autógyártó egyetlen részvénye 37 centet, azaz 33 százalékot veszített értékéből, és 75 centre zuhant. Ennek oka nyilvánvaló: a befektetők arra számítottak, hogy június elsején bejelentik a cég csődjét, amelynek nyomán a társaság vagyonát egy új vállalatba vinnék be.
A detroiti központú General Motors egyetlen részvénye 2000 áprilisában még 94 dollárt és 63 centet ért, ám tavaly 87 százalékot zuhant a papír, mivel a globális válság kemény csapást mért az amerikai autópiacra.
A GM 76 éves mélypontja azután következett be, hogy megtört egy 77 éves rekordja is. A cég tavaly, 2008-ban veszítette el a világ legnagyobb autógyára címet, amelyet 77 évig birtokolt. A trónfosztó a japán Toyota volt.
A vállalat értéke pénteken 570 millió dollárra zuhant a Bloomberg hírügynökség szerint.
A mostani csődbejelentést két fontos egyezmény megkötése előzte meg. Mindkét egyezség könnyítette a vállalat számára a csőd bejelentését, és a cég átalakításának megkezdését. Az egyik megállapodást a GM-nél működő szakszervezet, az UAW írta alá, ezzel az újjászerveződő autógyár évi 1,3 milliárd dollárral csökkentheti kiadásait.
Az egyezményt a szavazó munkások 74 százaléka támogatta. Az UAW-nak 54 ezer tagja van a GM-nél, amely tavaly év végén 243 ezer embert foglalkoztatott. Az egyezmény szerint a szakszervezeti nyugdíjasok egészségbiztosítója számára 17,5 százalékos részesedést adnak az újjászervezendő GM-ben.
Szintén a csődeljárást könnyítette meg az, hogy a GM megegyezett bizonyos nagy kötvényeseivel (tulajdonképpeni hitelezőivel), hogy azok az újjászervezett cégben tulajdonhoz juthatnak. Ezek a kötvényesek várhatóan 10 százalékos részesedést kapnak az új vállalatban.
Egyre több panaszos szerint pótdíjazták parkolójegye ellenére
Az elmúlt időszakban az ügyfélszolgálatokon megszaporodott azon állampolgárok száma, akik szerint érvényes parkolójegyük ellenére pótdíj megfizetésére kötelezték őket; a ...
Egyre több panaszos szerint pótdíjazták parkolójegye ellenére
Az elmúlt időszakban az ügyfélszolgálatokon megszaporodott azon állampolgárok száma, akik szerint érvényes parkolójegyük ellenére pótdíj megfizetésére kötelezték őket; a ...
Egyre több panaszos szerint pótdíjazták parkolójegye ellenére
Az elmúlt időszakban az ügyfélszolgálatokon megszaporodott azon állampolgárok száma, akik szerint érvényes parkolójegyük ellenére pótdíj megfizetésére kötelezték őket; a ...
Kicsi fiam, mi kell még?
Ez a pult 160 éve termeli az adót a magyar államnak - mondja a Veres Pálné utcai Libál Optika 96 éves tulajdonosa, Emmi néni. Az üzletben még tanulóként kezdő, ...
Júliustól másképp kell kötni a munkaszerződéseket
A munkaszerződések megkötése, módosítása tekintetében nagyon fontos változások, újítások lesznek a jelenlegi munkajogi szabályozáshoz képest, így például nem lesz ...
Május 31-ig kell bevallani az élelmiszerlánc-felügyeleti díjat
Magyarországon az érintetteknek első ízben kell bevallaniuk az úgynevezett élelmiszerlánc-felügyeleti díjat, fizetésre kötelezett minden, az élelmiszerlánc felügyelet ...
Orbán külföldön próbálkozik a nagybankok megdolgozásával
Összefognának a visegrádi négyek, hogy az Európai Unión keresztül bírják rá a náluk meglévő külföldi bankokat, hogy több pénzt hagyjanak az országaikban. Az Orbán Viktor ...
Az összes bank az OTP-nek szurkol
Kínos helyzetbe kerülnének a hazai bankok, ha az OTP-vel szemben jogerősen pert nyert devizaadós ügyében a Kúria is tisztességtelennek találná az eddigi banki ...
Nálunk is van ütőkártya: bizonyos esetekben a név- és lakcímadatok letilthatóak
Bár az Országgyűlés elfogadta a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról szóló törvény módosítását, a név- és lakcímadatok bizonyos esetekben ...
Hallani sem akarnak a fociadóról a kocsmák
Megdöbbentek a kocsmák, de nem hajlandóak fizetni azért, hogy közvetíthessék a futball-Eb-t és az olimpiát. A köztévé jogdíjat hajtott volna be rajtuk, de végül letett ...
Elfogadták a gyermekbarát igazságszolgáltatásról szóló törvényt
Egyes bűncselekmények sértettjeinek a nagykorúvá válásuktól még öt évig lehetőségük lesz feljelentés megtételére, garanciákat építenek be a fiatalkorú terhelt és a ...
"Ha áthelyeznénk Brüsszelbe, ott is gond nélkül működne"
A magyar közigazgatásban kevés olyan szervezet akad, amely a Gazdasági Versenyhivatalhoz hasonló mértékben integrálódott az európai intézményrendszerbe, "ha ezt a ...
Barikádharcra készül Orbán a villámköltségvetéssel
A szokásos több hét helyett alig pár nap alatt, ráadásul vaktában kell megmondaniuk az állami intézmények vezetőinek, hogy mennyi pénzt fognak elkölteni jövőre. Orbán ...
Küszöbön áll a napon belüli forint átutalás bevezetése
Hét év után idén végre beérik a hazai bankszektor régóta áhított gyümölcse, július elsejével jön a napon belüli forint átutalás rendszere. Az Allen & Overy szakértője, ...
Túl sokat kér Navracsics
Keményebb ítéleteket várna a bíróságoktól az igazságügyi miniszter. A Cozma ügy miatt elégedetlen.
Maffiaállamot takargatnak
Aurovíziós Dalfesztivál házigazdája, Azerbajdzsán korrupciót és kemény elnyomást próbál elfedni.
Messi tanította Guardiolát
A leköszönö edző szerint Messinek köszönheti, hogy folyamatosan versenyképes tudott lenni a Barcelonával.