Vágólapra másolva!
Az idén 50 százalék alá csökken a legfejlettebb nyugati gazdaságok részaránya a világgazdaság össztermék-értékében (GDP), áll az egyik vezető londoni gazdaságkutató központ kedden kiadott elemzésében, amely szerint a recesszió miatt a korábban vártnál évekkel előbb következik be ez a fejlemény.
Vágólapra másolva!

A Centre for Economics and Business Research (CEBR) becslése szerint az Egyesült Államok, Európa és Kanada együttes részesedése a 2009-re várható globális GDP-értékből 49,4 százalék lesz. A XIX. század közepe óta az idén fordul elő első ízben, hogy a világgazdaság által megtermelt bruttó érték több mint a felét nem nyugati országok adják, áll az elemzésben.

A három legnagyobb nyugati gazdasági erőcentrum világgazdasági aránya 1995 és 2004 között még a 60-64 százalékos sávban mozgott. A CEBR londoni elemzői szerint a globális visszaesés az általuk korábban valószínűsítettnél hat évvel hozta előbbre azt az időpontot, amikor a Nyugat részaránya a világgazdasági össztermelésből 50 százalék alá csökken; a cég ezt eddig 2015-re várta.

A fejlett nyugati ipari térség súlya a globális GDP-n belül ráadásul várhatóan folyamatosan tovább zsugorodik, és 2012-re már csak 45 százalék lesz, jósolják a CEBR szakértői.

Douglas McWilliams, a cég vezérigazgatója az elemzéshez fűzött kommentárjában azt írta: a Nyugatnak lassan rá kell ébrednie, hogy nincs többé dominanciája a világgazdaságban, és nem várhatja, hogy "a dolgok a tetszése szerint alakulnak".

A CEBR keddi előrejelzése szerint Kína - dollárértéken számolt hazai össztermék alapján - az idén megelőzi Japánt, és a világ második legnagyobb gazdasága lesz. A világgazdasági súlypontok átrendeződését más nagy londoni elemző házak is jósolják.

A Királyi Külügyi Intézet - londoni székhelye után, általánosan használt nevén a Chatham House - mar tavaly év végi globális helyzetértékelésében azt írta, hogy a világgazdasági növekedéshez Kína ma már többet ad hozzá, mint az amerikai gazdaság, India ugyanannyit, mint Japán, a felzárkózó térség együtt pedig nemsokára többel járul hozzá a világgazdasági bővüléshez, mint a fejlett ipari országok alkotta OECD.

A CEBR keddi elemzése 2009 egészére 1,4 százalékos világgazdasági visszaesést jósol, kiemelve, hogy 1946 óta ez lesz az egész világra kiterjedő első recesszió.

A londoni Cityben van ennél borúlátóbb globális előrejelzés is. Az Economist Intelligence Unit (EIU), a világ legnagyobb, nem befektetési banki jellegű gazdaságkutató és előrejelző háza júniusra szóló átfogó világgazdasági prognózisában - vásárlóerő-paritáson mérve - 1,8 százalékos idei globális recessziót valószínűsít.