Vágólapra másolva!
Nagyot estek a vezető nyugat-európai részvényindexek szerdán, a jelentések szerint elsősorban a nem éppen kedvező amerikai, illetve részben európai makroadatokra, melyekből a befektetők inkább azt következtették ki, hogy bizonytalan még a növekedési szakasz visszatérte és hasonlóan a vállalati eredmények, bevételek érdemi javulása is.
Vágólapra másolva!

A FTSEurofirst 300 index kerek 2 százalékkal esett a nap végére, 867,92 pontra. Az európai részvények árát lehúzta az olaj piaci árának csökkenése. A banki részvények a jelentések szerint leginkább attól estek, hogy az elmúlt időszakban nem utolsó sorban ők járultak hozzá drágulásukkal a tőzsdei indexek erősödéséhez.

Londonban több pénzügyi papír vesztesége meghaladta az 5 százalékot, s mivel az olajipari és banki papírok árfolyama is jócskán leesett, a tőzsde FTSE 100 indexe is 2,09 százalékkal 4383,42 pontra ment le. Ezt segítette egyes energiaszolgáltatók részvényének tetemes árfolyamcsökkenése, például az International Poweré 6,84 százalékot ért el, a National Gridé 6,5 százalékot. A Vodafone is esett 4,9 százalékot.

Frankfurtban a DAX-30 mutató 5054,53 ponton végzett, keddhez képest 1,74 százalékos süllyedéssel. Itt is a bankok részvényei voltak a fő vesztesek (például Deutsche Bank: -3,87 százalék), de érezhetően esetek a járműipari papírok árai, a Volkswagené csaknem 6 százalékkal, továbbá a Metro is zuhant 6,47 százalékot.