A politikusi reakcióktól félhet a forint

Vágólapra másolva!
Az előrejelzések szerint nem kétséges, hogy fölényes ellenzéki győzelem születik Magyarországon a vasárnapi európai parlamenti választásokon, a kormánypárt vereségét így már be is árazta a piac. Elemzők szerint a forintra elsősorban az lehet hatással, hogy miképp értékelik a politikusok a kialakult helyzetet, illetve hogy utal-e majd bármi a kormány mögötti támogatás csökkenésére és az előre hozott választások valószínűségének növekedésére. A budapesti tőzsdét vélhetően hidegen hagyja majd a választási eredmény.
Vágólapra másolva!

Magyarországon vasárnap tartják az európai parlementi választásokat, a több mint 8 millió magyar választópolgár 22 képviselői helyről dönthet. Az előrejelzések szerint alacsony részvételre és főlényes ellenzéki győzelemre lehet számítani.

A pécsi időközi polgármester-választáson elszenvedett vereség alapján és a közvélemény-kutatások szerint az MSZP történelmi vereség elé néz: a Tárki mandátumbecslése szerint a kormányzó szocialisták mindössze 5-6 mandátumra számíthatnak a 22-ből, míg a legnagyobb rivális, a Fidesz akár 16 képviselői helyet is megszerezhet, miközben a kisebb pártok közül a Jobbiknak van a legnagyobb esélye az 5 százalékos küszöb átlépésére.

Elfogy-e a kormány körül a levegő?

Piaci szempontból az európai választásoknak abból a szempontból van jelentőségük, hogy az miképp hat a magyar kormány pozicíóira, illetve a Bajnai-kormány támogatására - így foglalható össze az [origo]-nak nyilatkozó elemzők véleménye. A fő kérdés az, hogy egy esetleges nagy kormánypárti vereség miatt elfogy-e a kabinet körül a levegő, azaz a szocialista párton belül elindulnak-e olyan folyamatok, amelyek a reformprogram lazulásához, illetve a választások előre hozatalához vezethetnek.

Egyes vélemények szerint amennyiben az MSZP katasztrofális vereséget szenved el, akkor maguk a szocialisták is arra a következtetésre juthatnak, hogy érdemes lehet az előre hozott országgyűlési választásokat támogatni, és így a jelenlegi ellenzéknek meghagyni a 2010-es költségvetés elfogadásával járó kellemetlenségeket.

Németh Dávid, az ING Bank elemzője szerint a piac már beárazta, hogy a vasárnapi választásokon komoly kormánypárti vereségre kell felkészülni, bár természetesen így is elképzelhető olyan jelentős ellenzéki előretörés, ami meglepheti a befektetőket. "Piaci szempontból igazán érdekesnek a politikai reakciók ígérekeznek, ebből lehet ugyanis kikövetkeztetni, hogy egy esetleges kormánypárti vereség okozhat-e bármilyen eltántorodást a kormányprogramhoz képest, és mennyire nőhet meg az előre hozott választások esélye" - fogalmazott Németh.

"Nagyon nehéz meghatározni, hogy jelenleg mely események befolyásolják leginkább a forint árfolyamát. Egy biztos, hogy semmiképpen sem erősíti a magyar devizát a vasárnapi EP-választás "- mondta Orosz Dániel, az AXA csoport Magyarország stratégiai tanácsadója.

Orosz úgy véli, hogy az utóbbi napok eseményei, a lett fizetőeszköz leértékelésével kapcsolatban kialakult aggodalmak miatt kibontakozó forintgyengülésben esetleg szerepet játszhatott az is, hogy a befektetők árazni kezdték a politikai bizonytalanságot, ami a Fidesz esetleges elsöprő győzelme után következhet. "Bár az előre hozott választások lehetősége fennáll, kérdés, hogy az ellenzéki párt mihez kezd majd. Azt nehéz elképzelni, hogy ígéreteikhez híven a legtöbb reformlépést teljesen visszafordítanák, ez ugyanis beláthatatlan következményekkel járhat. Összefoglalva: a választás nem segít a forintnak" - emelte ki Orosz Dániel.

A 2010-es költségvetés lesz a kritikus

Az ING elemzője szerint a befektetők körében legkésőbb Szili Katalin pécsi veresége óta egyértelmű, hogy ellenzéki előretörés várható, így egy egyszerű Fidesz-győzelem semmiképp sem jár majd sokkoló hatással a piacokon. Hosszabb távon arra érdemes lehet azonban figyelni, hogy milyen eróziós hatásai lesznek az MSZP vereségének a kormánypárton belül, ezen ugyanis sok múlik mind a 2010-es költségvetéssel, mind pedig a választások esetleges előre hozatalával kapcsolatban.

A Raiffeisen szakértői is úgy vélik, hogy a borítékolható ellenzéki győzelemnek önmagában nem lesz árfolyamhatása. A banki szakértők pár nappal ezelőtt publikált devizapiaci elemzésükben azt írták, hogy egy elsöprő győzelem esetén sem lehet a jelenlegi kormány megingására számítani, ezért azonnali árfolyamhatás nemigen várható a választástól. "A jelenlegi kormányzással kapcsolatos kételyek feléledésére inkább az őszi hónapokban és a 2010-es költségvetés tervezésénél lehet számítani" - fogalmaztak a Raiffeisen elemzői.

Tőzsdei hatásra alig lehet számítani

A budapesti tőzsdét vélhetően hidegen hagyja a választási eredmény, a magyar piacot külföldi hatások befolyásolják. Nem is kell messzire menni, mindjárt péntek délután jelenik meg egy, a globális befektetői hangulatot meghatározó jelentőségű makroadat az Egyesült Államokban. Az illetékes amerikai minisztérium publikálja a legfrissebb átfogó munkaerő-piaci riportját, amelyből kiderül, hányan veszítették el a állásukat a nem mezőgazdasági szektorokban, emellett megjelenik a munkanélküliségi ráta.

A jelentés azért fontos, mert a gazdasági kilábalás egyik legfontosabb gátja a munkanélküliség, akiknek nincs állásuk, azok fogyasztani sem fognak. "Ha az adatok jobbak lesznek a vártnál, akkor optimizmus bontakozhat ki a piacokon" - mondta Herczenik Ákos. A Raiffeisen szakembere hozzátette: kedvező esetben az egyik irányadó amerikai index, a csütörtöki kereskedést 942 ponton záró S&P 500 elindulhat az 1000 pontos szint felé. Ennek nyomán a budapesti részvénypiacon kialakulhat egy emelkedő trend, amely elsősorban az OTP árfolyamában jelenik meg. Ha az adat rosszabb lesz az előrejelzésekben szereplőnél, akkor világszerte lefelé indulhatnak az árfolyamok.

A többi vezető részvénnyel kapcsolatban Herczenik Ákos elmondta, komolyabb elmozdulás egyik papírnál sem várható, viszonylag szűk sávban mozognak. Érdekes viszont az Egis elmúlt napokban látott produkciója, a gyógyszerpapír a múlt pénteken 14 200 forinton zárt, ma délelőtt pedig már 16 400 forintnál járt a kurzus, meghaladva ezzel korábbi lokális csúcspontját, mely akár újabb teret nyithat felfelé. A részvényelemző szerint a befektetők felfedezték a papírt, az Egis-részvények ugyanis még mindig a várható könyv szerinti érték alatt forognak, mégpedig indokolatlanul, a cég ugyanis a vártnál jobb negyedévet produkált, ráadásul komoly kockázati tényezővel sem kell számolni, hiszen a cégnek nincsen hitele sem.



Érdekes lehet az is, hogy miképp szerepel a választásokon a jelenlegi felmérések szerint az Európai Parlamentből kieső SZDSZ, a liberális párt ugyanis eddig jellemzően támogatta a stabilizációs intézkedéseket. Németh szerint az SZDSZ esetleges rossz szereplésének sem lesz feltétlenül jelentős hatása a forint piacán, legalábbis addig, amíg a liberális táborban nem nő az előre hozott választások támogatóinak aránya.

Érdemes lesz figyelni Lettországra is

A magyar deviza szempontjából a választásokon kívül az is árfolyambefolyásoló hatással bírhat, hogy rendeződik-e Lettországban a gazdasági helyzet. A balti állam az utóbbi napokban azzal került a figyelem középpontjába, hogy egy sikertelen államkötvény-aukció után felerősödtek azok a hangok, miszerint szükség van az amúgy az euróhoz kötött lat leértékelésére. A lett kormány eddig határozott cáfolta, hogy leértékelésre készülne, de egyes elemzők szerint ez nehezen lesz elkerülhető a csaknem 20 százalékos GDP-zuhanásra számító országban.

"A lat lértékelése különösen azért érzékeny kérdés, mert Lettországban még a magyarországinál is nagyobb a háztartások devizaadóssága" - mutatott rá Németh Dávid, aki szerint a leértékelésnek lehet áttételes hatása a régióra és így a forintra is. Figyelembe kell azt is venni, hogy a balti országok helyzete jelentősen eltér a közép-európai államokétól, Magyarországon, Csehországban és Lengyelországban ugyanis szabadon lebegnek az árfolyamok, nem pedig rögzítettek, azaz ezekben az államokban már megtörtént a devizák leértékelődése.

"A különbségek ellenére elképzelhető, hogy a lat leértékelése eladói nyomást okoz a magyar piacon is, a külföldi befektetők ugyanis attól tartanak, hogy a magas devizaadósságú országokban tömegesen dőlhetnek be a hitelek a devizák értékvesztése miatt" - fogalmazott az ING szakértője.

Orosz Dániel arra hívta fel a figyelmet, hogy bár a lett deviza, a lat gyengélkedése miatt nyomás alá került a forint, azért a befektetők és a külföldi gazdasági sajtó sem veszi egy kalap alá a két országot - egyértelműen változott a kép ahhoz képest, mint amikor Ukrajna esetleges államcsődje esetében a második legveszélyeztetettebb országként még Magyarországot emlegették. Most más a helyzet, a külföldi média valamivel jobb helyzetben látja hazánkat, nem jelentek meg riogató cikkek. Ebben vélhetően az is szerepet játszhat például, hogy a lett állampapír-aukció szerdán totális érdektelenségbe fulladt, míg a magyar kötvényekre volt kereslet, vagyis sikeres volt a kibocsátás.

A forintot már egy ideje a globális befektetői hangulat alakulása mozgatja, és így van ez a mostani, politikailag kiélezettebb helyzetben is. Orosz elmondta, hogy a befektetők az amerikai munkaerő-piaci statisztikára figyelnek. Ha ez rosszabb lesz a vártnál, és világszerte pesszimizmus lesz úrrá a piacokon, akkor a forint könnyen lejtőre kerülhet. Ezt azért is jobb lenne elkerülni, mert az elmúlt egy hónapban az euró/forint keresztárfolyam a 275 és 290 forintos sávban mozgott, ha utóbbi szintet áttöri a kurzus, nehéz lesz visszakapaszkodni, és könnyebben megindulhat az árfolyam a 300 forint felé. Ellenkező esetben, ha az átfogó amerikai munkaerő-piaci riport jobb képet fest a tengerentúli helyzetről, akkor nem kizárt, hogy a forint erőre kap - fejtette ki az elemző.