Kis nyereséggel zárt a Dow

Vágólapra másolva!
Pénteken a New York-i tőzsde DJIA indexe 8765 pont magasságban fejezte be a kereskedést, azaz napi nyeresége valamivel 0,2 százalék alatt maradt. A Nasdaq piac fő mutatója 1848 ponton végzett, azaz gyakorlatilag előző napi záró értékém.
Vágólapra másolva!

A kereskedés utolsó három órájába fordulva a New York-i tőzsde vezető részvénymutatója a Dow több mint 60 pontos nyereséget szerzett és így pontértékével sikerült meghaladnia annak tavaly év végi értékét mintegy 0,4 százalékkal. A Nasdaq piac composite indexe is 0,3 százalékos nyereségig jutott ez időre, amivel már mintegy 17 százalékkal állt magasabban, mint ahogyan kezdte az évet.

A New York-i részvénypiacokat a nap során kiadott amerikai foglalkoztatási adatok mozgatták leginkább. Ezeket a befektetők többsége inkább pozitívnak tartotta, bár el is bizonytalanítja őket, hogy a májusi 9,4 százalékos munkanélküliségi ráta 1983 óta a legmagasabb lett az Egyesült Államokban.

Ezért ingadozások után a kezdeti nyereségből veszteségbe mentek le a kereskedés félidejénél pénteken a Wall Street vezető részvényindexei: a DJIA tőzsdei index 0,2 százalékos, a Nasdaq composite 0,5 százalékos veszteségbe került, és az olajár emelkedése is lefelé nyomta a részvényárfolyamokat.