Megdöbbentően jó adat Amerikából, elszállt az OTP

Vágólapra másolva!
A vártnál jóval kevesebb állás szűnt meg májusban az amerikai gazdaságban, a piacok az árfolyamok emelkedésével reagáltak a bejelentésre. A dollár gyengülni kezdett, a forint pedig - egy rövid hullámvölgy ellenére - erősödött, fél hét után 286,50 forint közelében járt az euró.
Vágólapra másolva!

Májusban 9,4 százalékos volt az amerikai munkanélküliségi ráta, ami 26 éves rekordértéket jelent, és jelentős emelkedésnek felel meg az április 8,9 százalékhoz képest.

A piacokat azonban elsősorban nem ez, hanem az érdekelte, hogy a nem mezőgazdasági szektorokban 345 ezer állás szűnt meg a hónapban, ami jóval kisebb érték a vártnál (530 ezres értéket jeleztek előre a szakértők). A képet árnyalja, hogy márciusban és áprilisban az eddig közöltnél 82 ezerrel több állás szűnt meg az Egyesült Államokban.

Pénteken hozták nyílvánosságra a munkanélküliségről szóló jelentést is, amiből kiderül, hogy 787 ezerrel nőtt az amerikai álláskeresők száma. A recesszió eddig 6 millió amerikai állásba került.

Az amerikai határidős tőzsdeindexek emelkedni kezdtek a hírre, a dollár pedig gyengülni kezdett. Az euró 287 forintra ment le, szemben a délelőtti 290 forint közeli értékekkel. A forint mozgásában később még volt egy nagyobb hullámzás, délután fél öt előtt hirtelen gyengült a magyar pénz, 290 forint/euró felé közelített az árfolyam, de aztán megint 288,50-nél volt a kurzus, fél öt után hat perccel. Fél hétkor újra erősödött a forint, 286,50-hez közelített. Az átmeneti gyengeség minden bizonnyal azokkal a félelmekkel függött össze, hogy Lettországban leértékelik a devizát.

A Budapesti Értéktőzsde hangulatára is jó hatással volt az amerikai makroadat. A reggel óta jelentős drágulás produkáló OTP növelte előnyét, a bankpapír árfolyamát 14 óra 49 perckor fel kellett függeszteni. Ezt megelőzően az árfolyam 3665 forintnál járt, ami 9,1 százalékos többletet jelentett. A BUX az említett időpontban 15 642 pontnál járt, ami 3,7 százalékos emelkedésnek felel meg.

Záráskor nem volt érdemi változás a pesti börzén: a BUX 3,41 százalékos pluszban végzett, ez 516 pontos emelkedés, így 15 636 ponton fejezte be az index a heti kereskedést. A Mol árfolyama 2,45 százalékkal 13 150 forintra erősödött ekkor, az OTP részvények ára 7,74 százalékkal 3620 forintra nőtt.