Világbank: visszaesnek a fejlődő országok

Vágólapra másolva!
Az európai és a közép-ázsiai fejlődő-felzárkózó országoknak átlagosan 4,7 százalékos GDP-csökkenést jósolt a Világbank erre az évre hétfőn, a jövő évre pedig körülbelül 1,6 százalékos növekedést valószínűsített nekik.
Vágólapra másolva!

Olvassa el itt a válság híreit!

A Világbank is rontja átfogó világgazdasági előrejelzését: a visszaesés meg fogja közelíteni a 3 százalékot, legalább 2,9 százalékos mínusz várható, az áprilisban várt, 1,7 százalékos romlás helyett, és a világgazdaság növekedésére az átlag szintjén csak jövő év folyamán lehet számítani.

Korábban a Nemzetközi Valutaalap (IMF) illetékesei is szóltak az idei előrejelzések lefelé módosításának szükségességéről. Az IMF áprilisban 1,3 százalékos visszaesést valószínűsített a világgazdaságnak erre az évre. Ám jövőre már javulhat a helyzet: az IMF első vezérigazgató-helyettese, John Lipsky azt mondta, hogy az IMF a következő - várhatóan július 7-én megjelenő - globális előrejelzésében valószínűleg felfelé módosítja a világgazdaság jövő évi növekedésére szóló előrejelzését az áprilisban jósolt, 1,9 százalékos pluszról.

Az új világ-előrejelzés a Világbank hétfőn megjelent térségi előrejelzéseiben olvasható. Eszerint a fejlődő-felzárkózó térségek átlagosan 1,2 százalékos GDP-növekedésre számíthatnak idén, miután tavalyelőtt átlagosan 8,1 százalékkal, tavaly 5,9 százalékkal gyarapodtak. Kína és India nélkül számolva azonban átlagosan 1,6 százalékos visszaesés várható a fejlődő-felzárkózó országokban a Világbank szerint.

A dél-ázsiai országokban idén is növekedés várható az átlag szintjén, 4,6 százalékos, jövőre pedig az ütem 7 százalékra gyorsulhat. A kelet-ázsiai-csendes-óceáni térségben idén 5 százalékos, jövőre 6,6 százalékos növekedés várható.

Az afrikai országokban átlagosan 1 százalékra lassul idén a gazdasági növekedés a korábbi három éve 5,7 százalékos átlagáról, és jövőre 3,7 százalékos növekedés képzelhető el.

Latin-Amerikában idén 2,3 százalékos visszaesésre, jövőre 2 százalékos növekedésre lehet számítani a Világbank szerint.

A fejlődő-felzárkózó országokban idén várhatóan 363 milliárd dollár lesz a nettó magántőke-beáramlás, a tavalyi 707 milliárd dollár és a 2007-es, 1,2 billió dolláros rekord után, olvasható a Világbank legújabb előrejelzésében.