Nagyobb növekedést vár egy IMF-vezető

Vágólapra másolva!
Jobb gazdaságnövekedési előrejelzésekre lehet számítani az IMF-től az idei és a főleg a jövő évre nézve - tudatta csütörtökön Párizsban az IMF vezérigazgató-helyettese. John Lipsky a világgazdaságban már fellelhető kedvező jelek alapján ígért javulást, de nem a felzárkózó kelet-európai gazdaságoknak, amelyek szerinte még komoly nehézségekkel szembesülnek majd.
Vágólapra másolva!

Mérsékelt élénkülésre számít Lipsky Ázsiában, és szerinte stabilizálódik a helyzet Latin-Amerikában is. A nagy visszaesés Kelet-Európában és Oroszországban várható, mert a tőkeáramlás ezek felé elapadt, véget vetve a hitelezési rohamnak, egyúttal a folyómérlegekben is nagy romlást okozva. Az IMF vezető illetékese ugyanakkor megállapíthatta, hogy a nemzetközi pénzügyi válság enyhülése érezhető.

Az IMF legutóbb áprilisban adott előrejelzést a világgazdaság várható alakulására. Akkor az idén 1,3 százalékos visszaesést, 2010-re viszont 1,9 százalékos növekedést jósolt. Újabb előrejelzését várhatóan július 7-én adja ki az IMF.