Vágólapra másolva!
Újabb országgal gyarapodhat a Nemzetközi Valutaalaphoz hitelért fordulók köre, mivel előzetes hírek alapján Bulgária is az IMF segítségére fog szorulni. Biztosat csak a július 5-én megtartott választások után lehet majd mondai, de a hírek szerint már most zajlanak az eéőzetes tárgyalások.
Vágólapra másolva!

Itt olvashatja a válság híreit!

Azonnali megállapodásra van szükség az IMF-fel. Ezt Boiko Borissov mondta, a mostani bulgáriai kormánypárt legfőbb kihívója és az EP választások helyi győztese. Bulgária, akárcsak Lettország és Fehéroroszország, nem rendelkezik elegendő saját forrással ahhoz, hogy kiegyenlítse esedékessé váló tartozásait ebben az évben.

A külföldi adósságok a GDP 107 százalékát teszik ki, míg az elmúlt hat hónapban 16 százalékkal csökkentek a devizában felhalmozott tartalékok. A költségvetés eddig többlettel számolt, de év végére ez is változhat. Ennek ellenére a mostani kormány elutasított minden külföldi segélycsomagot és makacsul ragaszkodik a valutának az euróhoz való kötéséhez.

A helyzetet súlyosbítja, hogy csökkent az országba áramló befektetés. Egy éve még 1,92 milliárd eurót fektettek be, most már csak 0,955 milliárdot. Evvel párhuzamosan a GDP is esett az első negyedévben, 3,5 százalékkal. Ezért kellene az IMF segítség - írta meg a Bloomberg.

"Már zajlanak az informális egyeztetések, de még nem értek el eredményt" - mondta Peter Brezinschek a Raiffeisen fő közgazdásza. "A választások után, amikor az új kormány hatalomra jut kapunk egy hivatalos bejelentést arról, hogy Bulgária segítséget fog kapni az IMF-től és az EU-tól együttesen."

"Bulgária fejlődés, elsősorban az új kormányon fog múlni és azon, hogy hogyan teremtik meg a megfelelő környezetet a külföldi tőkeberuházáshoz." Annak kapcsán, hogy mennyi pénzra lesz szüksége Bulgáriának Brezinschek az időtartamtól függően 15-20 milliárd dollárt tartott szükségesnek.