Nem kizárt, hogy mégsem vásárolja meg a kanadai Magna és az orosz Szberbank az Opelt, mivel a vevők és az eladók egész sor kérdésről nem tudtak még megállapodni - írta hétfőn a Kommerszant című üzleti lap German Grefre, a Szberbank elnökére, illetve más forrásokra hivatkozva.

Olvassa el itt a válság híreit!
A lap szerint nincs megállapodás egyebek mellett az Opel szellemi vagyonának és technológiájának használatáról, s emellett a GM 7 milliárd eurónyi befektetést követelt a közeli években, míg a Szberbank e célra 500 milliót szánt.
Új feltételek
A Kommerszant idézte German Grefet, aki pénteken annyit mondott, hogy a GM új feltételekkel állt elő az Opel eladása ügyében, de nem részletezte, hogy ez mikor történt, s hogy miben állnak az új feltételek. Azt mondta azonban: a bank még nem döntötte el, érdemes-e belemennie az üzletbe ilyen feltételek mellett, mivel "annak nem csupán a Szberbanknak, hanem az Oroszországi Föderációnak is meg kell felelnie". Gref helyettese, Gyenisz Bugrov pedig hangsúlyozta, hogy a szándéknyilatkozaton kívül a bank még semmiféle hivatalos papírt nem írt alá, vagyis az egész üzlet borulhat még bármelyik pillanatban.
A Szberbank részéről ez volt a Kommerszant szerint az első olyan megnyilvánulás, amely jelezte a veszélyt, de a lap autópiaci forrásai már két hete erről beszélnek. A források szerint a dolog túl költségesnek tűnik, és nem világos, mi lenne az értelme annak, hogy ilyen módon támogassák orosz pénzzel az európai gazdaságot. Az Opel-összeszerelés beindítása a Gorkiji Autógyárban mintegy 600-700 millió euróba kerülhet, de ennyi pénzért Oroszországban zöld mezőn lehet autógyárat építeni, ráadásul a lap forrásai azt mondják, hogy a Magna szerint a beindítást a Szberbanknak kellene finanszírozni. (A Gorkiji Autógyár a GAZ csoport tagja, a Magna partnere.)
Gref mindeddig jóval szerényebb befektetésekről, legfeljebb 500 millió euróról szólt. Ezen felül a The Wall Street Journal értesülései szerint a Szberbanknak és a Magnának még le kellene tennie további 100 millió eurót az Opel papírjaiért, és 400 milliót később Opel-részvényekre váltandó kamatmentes hitelként. Végül a Szberbanknak és a Magnának a német gyár 20, illetve 35 százalékát kell megkapnia - az eredeti elképzelés szerint 35 százalék a GM-nél maradna, 10 százalék pedig az Opel szakszervezetéhez kerülne. Az amerikai lap szerint azonban a hitelt végleg csak 2013-ban váltanák át Opel-részvényekre, vagyis a Szberbank és a Magna csak akkor válna az Opel többségi tulajdonosává. Ebben az esetben azonban felmerül a kérdés, hogy az orosz bank és a kanadai konszern köteles-e beruházni az Opelbe, ha nem többségi tulajdonos és így nem ellenőrizheti a céget.
A GM visszavenné a bajok elhárítása után az Opelt
A Kommerszant szerint tovább bonyolítja a helyzetet, hogy a GM felső vezetése fenn kívánja tartani az Opel-rész visszavásárlási jogát arra az időre, amikor a mostani vásárlók már helyrehozták a céget: ezt Hessen tartomány miniszterelnöke jelentette be azt követően, hogy találkozott a GM vezetőivel. Ez lényegében azt jelenti, hogy a GM idegen pénzzel szeretné rendbe tenni az Opelt, majd vissza akarja venni - idézte az orosz üzleti lap forrásait. Ezt a követelést egyelőre sikerült elhárítani, de bármikor újra előjöhet - mondta az illető.
Végül a lap a Bloomberg hírügynökséget idézve rámutatott: további elvi nézeteltérés, hogy a Szberbank és a Magna nem tudott még megállapodni a GM-mel az Opel technológiájánal és designjának használatáról. A Bloomberg erről azt írta, hogy a GM nem igazán érdekelt az orosz autóipar korszerűsítésében, de a brand és a szellemi tulajdon használata mindig a legbonyolultabb kérdések között szokott lenni.
Ilyen körülmények között az Opel megvásárlásáról szóló üzlet elveszti értelmét és széthullóban van, hiszen végső célja éppen egy korszerű orosz gépkocsi Opel technológiával való kibocsátása lett volna - mondta a Kommerszantnak az IFK Metropol befektetési társaság egyik elemzője. A tárgyaló feleknek saját korábbi jelzéseik alapján - miszerint július 15-ig szeretnék lezárni az üzletet - még két hete van arra, hogy egyezségre jussanak. A GM közben hangoztatja, hogy más érdeklődőkkel is tárgyal, de szakértők szerint ez pusztán nyomásgyakorlás az orosz bankra és a kanadai konszernre, mert a General Motorsnak rajtuk kívül más reális alternatívája nincs.
Egyre több panaszos szerint pótdíjazták parkolójegye ellenére
Az elmúlt időszakban az ügyfélszolgálatokon megszaporodott azon állampolgárok száma, akik szerint érvényes parkolójegyük ellenére pótdíj megfizetésére kötelezték őket; a ...
Egyre több panaszos szerint pótdíjazták parkolójegye ellenére
Az elmúlt időszakban az ügyfélszolgálatokon megszaporodott azon állampolgárok száma, akik szerint érvényes parkolójegyük ellenére pótdíj megfizetésére kötelezték őket; a ...
Kicsi fiam, mi kell még?
Ez a pult 160 éve termeli az adót a magyar államnak - mondja a Veres Pálné utcai Libál Optika 96 éves tulajdonosa, Emmi néni. Az üzletben még tanulóként kezdő, ...
Júliustól másképp kell kötni a munkaszerződéseket
A munkaszerződések megkötése, módosítása tekintetében nagyon fontos változások, újítások lesznek a jelenlegi munkajogi szabályozáshoz képest, így például nem lesz ...
Május 31-ig kell bevallani az élelmiszerlánc-felügyeleti díjat
Magyarországon az érintetteknek első ízben kell bevallaniuk az úgynevezett élelmiszerlánc-felügyeleti díjat, fizetésre kötelezett minden, az élelmiszerlánc felügyelet ...
Orbán külföldön próbálkozik a nagybankok megdolgozásával
Összefognának a visegrádi négyek, hogy az Európai Unión keresztül bírják rá a náluk meglévő külföldi bankokat, hogy több pénzt hagyjanak az országaikban. Az Orbán Viktor ...
Az összes bank az OTP-nek szurkol
Kínos helyzetbe kerülnének a hazai bankok, ha az OTP-vel szemben jogerősen pert nyert devizaadós ügyében a Kúria is tisztességtelennek találná az eddigi banki ...
Nálunk is van ütőkártya: bizonyos esetekben a név- és lakcímadatok letilthatóak
Bár az Országgyűlés elfogadta a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról szóló törvény módosítását, a név- és lakcímadatok bizonyos esetekben ...
Hallani sem akarnak a fociadóról a kocsmák
Megdöbbentek a kocsmák, de nem hajlandóak fizetni azért, hogy közvetíthessék a futball-Eb-t és az olimpiát. A köztévé jogdíjat hajtott volna be rajtuk, de végül letett ...
Elfogadták a gyermekbarát igazságszolgáltatásról szóló törvényt
Egyes bűncselekmények sértettjeinek a nagykorúvá válásuktól még öt évig lehetőségük lesz feljelentés megtételére, garanciákat építenek be a fiatalkorú terhelt és a ...
"Ha áthelyeznénk Brüsszelbe, ott is gond nélkül működne"
A magyar közigazgatásban kevés olyan szervezet akad, amely a Gazdasági Versenyhivatalhoz hasonló mértékben integrálódott az európai intézményrendszerbe, "ha ezt a ...
Barikádharcra készül Orbán a villámköltségvetéssel
A szokásos több hét helyett alig pár nap alatt, ráadásul vaktában kell megmondaniuk az állami intézmények vezetőinek, hogy mennyi pénzt fognak elkölteni jövőre. Orbán ...
Küszöbön áll a napon belüli forint átutalás bevezetése
Hét év után idén végre beérik a hazai bankszektor régóta áhított gyümölcse, július elsejével jön a napon belüli forint átutalás rendszere. Az Allen & Overy szakértője, ...
A Nemzeti alaptanterv kiemelten kezeli a diákok jogtudatosságát
A Nemzeti alaptanterv nagy jelentőséget tulajdonít a diákok jogtudatos nevelésének, jogkövető magatartásuk kialakításának, és annak, hogy a diákokban kialakuljon az ...
Túl sokat kér Navracsics
Keményebb ítéleteket várna a bíróságoktól az igazságügyi miniszter. A Cozma ügy miatt elégedetlen.
Maffiaállamot takargatnak
Aurovíziós Dalfesztivál házigazdája, Azerbajdzsán korrupciót és kemény elnyomást próbál elfedni.
Messi tanította Guardiolát
A leköszönö edző szerint Messinek köszönheti, hogy folyamatosan versenyképes tudott lenni a Barcelonával.