Kiváló adatokat publikált az MNB

Vágólapra másolva!
A folyó fizetési mérleg kellemes meglepetéssel szolgált: a Magyar Nemzeti Bank által közzétett adatok szerint az első negyedévben 591 millió euróra rúgott a hiány, ami bőven elmarad az elemzői várakozásoktól és a tavalyi 1,6 milliárdos értéktől is. A külfölddel szemben fennálló finanszírozási képességet mutató egyenleg pedig 1995 óta először pluszba került.
Vágólapra másolva!

Az első negyedévben a külfölddel szemben fennálló finanszírozási képesség - a folyó fizetési mérleg és a tőkemérleg együttes egyenlege - 272 millió euró (95 milliárd forint) volt. Ez szenzációs eredmény, hiszen 1995 óta nem volt arra példa, hogy ez a mutató pozitív előjelű legyen.

Az első negyedéves bevételi többlet mögött egyrészt a csökkenő gazdasági teljesítmény mellett javuló egyenlegű reálgazdasági és jövedelem mérleg egyenlegek, másrészt pedig a kiemelkedő mértékű EU-transzferek állnak. A szezonális hatások kiszűrésével a finanszírozási igény 1078 millió euró, a GDP 4,8 százaléka volt, ami az előző negyedévhez képest 1,8 százalékpontos javulást jelent - közölte kedden reggel a fizetési mérleg első negyedévre vonatkozó adatait a Magyar Nemzeti Bank.

Sokkal jobb a vártnál a hiány

A folyó fizetési mérleg hiánya a szóban forgó három hónapban 591 millió euróra rúgott, ami jóval elmarad a múlt év azonos időszakában feljegyzett 1,651 milliárd eurótól, valamint az elemzői várakozásoktól is. A Bloomberg hírügynökség által megkérdezett szakértők 1,5 milliárd eurós deficitet jósoltak, a Napi Gazdaságnak nyilatkozó elemzők pedig 1 milliárd eurónál valamivel alacsonyabb hiányt vártak.

Suppan Gergely, a Takarékbank elemzője szerint az áruforgalom és a szolgáltatatások egyenlegének javulására számítani lehetett, és a külföldiek kötvényeladásai miatt a jövedelmi sor javulása sem különösebben meglepő.

Az EU-transzferek nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy az ország nettó finanszírozási helyzete pluszba kerüljön, azaz abban, hogy Magyarország nettó hitelezővé váljon. "Az idei év folyamán hasonló javulással számolunk, elősorban a belföldi kereslet és a profitok csökkenése, illetve a viszonylag gyenge forint és az uniós transzferek miatt" - fogalmazott az elemző, aki 4 milliárd eurós hiánnyal számol 2009-re, szemben a tavalyi 8,9 milliárd euróval.