Legkorábban a hét végére, de inkább a jövő héten várható döntés az Opel ügyében - közölte kedden a német kormány képviselője. A versenyfutók a kanadai Magna, a belga RHJ és a kínai BAIC.
![Forrás: [origo] Forrás: [origo]](http://static3.origos.hu/i/0711/20071107opel.jpg)
A válság híreit itt olvashatja!
A gazdasági minisztérium szóvivője egyidejűleg megerősítette, hogy a hivatalos határidő lejártáig három pályázó nyújtott be végleges tervezetet, mégpedig az osztrák-kanadai járműipari beszállító konszern - az orosz Sberbankkal és a GAZ autógyárral együttműködő Magna -, az amerikai Riplewood pénzügyi befektető belga leányvállalata - a belga RHJ International (RHJ) -, és pályázott a kínai BAIC autógyár is.
Berlini értesülések szerint mind az anyavállalat, a General Motors, mind a német kormány megkezdte a beérkezett pályázatok értékelését, és a hét közepén egyeztet minderről.
A németországi Opel-alkalmazottak üzemi tanácsa kedden hangsúlyozta, hogy a tanács egyértelműen a Magnát részesítik előnyben. Klaus Franz egy interjúban azt állította, hogy értesüléseik szerint a Magna hajtaná végre a legtöbb technológiai beruházást, és orosz kapcsolatai miatt az osztrák-kanadai konszern járulhatna hozzá leginkább a márka "globalizálásához".
Egyben megerősítette azt is: az alkalmazottak tartanak a General Motors-szal korábban együttműködő RHJ pénzügyi befektetőtől, vagyis attól, hogy a mostani amerikai anyavállalat az Opel jövőjének alakításában is szerepet kaphat.
Sajtóértesülések szerint a három ajánlat jelentősen különbözik az Opel átalakításának terveiben, a német államtól várt garanciavállalás nagyságában, illetve az európai és németországi leépítések méretében. A legnagyobb összegű állami garanciavállalásra, pontosan 4,5 milliárd euróra a Magna számít, ezzel szemben a három pályázó közül a legkisebb leépítést hajtaná végre Németországban. A legkisebb állami garanciavállalást a kínai BAIC kéri, miközben a legtöbb magántőkét fektetné be, 660 millió euró erejéig. Mindennek ellenére szakértők a kínai gyárat tartják legkevésbé esélyesnek.
Elsősorban a német állami garanciavállalás szükségessége a fő oka annak, hogy a General Motors az Opelt a német kormány, illetve a németországi üzemeket működtető tartományok beleegyezése nélkül nem értékesítheti.
Az ügyletet megnehezítheti az ez előző napi sajtóinformáció, amely szerint a General Motors válsága miatt súlyos helyzetbe került németországi autógyár 2003 és 2007 között csaknem 2 milliárd eurós veszteséget halmozott fel. A Financial Times Deutschland szerint az Adam Opel GmbH az említett időszakban 1,861 milliárd eurós veszteséget írt le. A General Motors leányvállalata 2001-ben és 2002-ben volt nyereséges, de előzőleg, 1999-ben és 2000-ben is veszteségeket halmozott.
Állami garanciavállalást viszont az Európai Bizottság csak "egészséges vállalat" esetében engedélyez. Azaz a kormánynak bizonyítania kellene, hogy az Opel az elmúlt években "egészséges" volt, ám a friss adatok ennek ellentmondanak.
Kezdhetik tanulni a cégvezetők a júliustól érvényes új munkajogot
Az Allen & Overy szakértője szerint alig létezik olyan munkajogi terület, amelyet nem érintenének az új Munka törvénykönyvének júliusban hatályba lépő változásai, ezért ...
Kezdhetik tanulni a cégvezetők a júliustól érvényes új munkajogot
Az Allen & Overy szakértője szerint alig létezik olyan munkajogi terület, amelyet nem érintenének az új Munka törvénykönyvének júliusban hatályba lépő változásai, ezért ...
Öt kérdésre kell jól válaszolniuk a magánnyugdíjpénztár-tagoknak
Március végéig megint döntést kell hoznia 100 ezer magán-nyugdíjpénztári tagnak arról, hogy visszalépjen-e az állami nyugdíjrendszerbe, vagy sem. Ezúttal öt igazán ...
Szolgálati járandóság: visszamenőleg is kérhető az alkalmatlanság megállapítása
A törvény szerint adómentes az egészségügyi, pszichológiai okok miatt alkalmatlannak minősülő személyek szolgálati járandósága, ám a tapasztalatok szerint ezt a ...
A 350 milliárdos Malév-kérdés
Nyolcszáz milliárd forintjába kerülhet a költségvetésnek, hogy a Malév csődbe ment - jelentette ki a héten Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos. A Nemzeti ...
Számunkra Magyarország nem csupán egy piac - interjú a Wizz Air vezérigazgatójával
Arra senki ne számítson, hogy a mostani jegyárszintek megmaradnak - jelentette ki az [origo]-nak adott interjújában Váradi József, a Wizz Air vezérigazgatója. A cég a ...
Tiltott piacbefolyásolás miatt az elért nyereség négyszerese is lehet a bírság
A PSZÁF Soros Fund-ügyben hozott határozata is alátámasztja, hogy a tilalmazott piacbefolyásoló magatartás megállapításához nincs szükség az eredmény bekövetkezésére, a ...
Elnézést kérek minden olvasótól - interjú Cséfalvay Zoltán gazdaságstratégiai államtitkárral
Nincs szükség gazdaságpolitikai fordulatra, a kormány által beindított reformoknak még idő kell, hogy kifejtsék a hatásukat - mondta Cséfalvay Zoltán, a Nemzetgazdasági ...
Elérkezett a családi vállalkozások első nagy generációváltása
A magyarországi családi vállalkozások jelentős része generációváltás előtt áll, a rendszerváltást követően útjára indított családi cégek alapító, vezetői napjainkra ...
Megaupload.com: csak egy hely a polcon, vagy hely a börtönben?
A bűnszervezetben való összeesküvés, polgári és büntetőjogi szerzői jogsértés és pénzmosás vádjával bezárt Megaupload fájlmegosztó oldal nem egyszerűen csak tárhelyet ...
A GVH Európa egyik legátláthatóbb antitröszt bírságolását tette közzé
A Gazdasági Versenyhivatal új antitröszt bírság közleménye februártól hatályos és alkalmazandó Magyarországon, s ennek következtében a vállalkozások Európa egyik ...
Sokaknak fabatkát sem ért Orbán ígérete
Hiába mondta többször Orbán Viktor miniszterelnök, hogy senki nem járhat rosszabbul az új adórendszerrel, az idei első fizetések kézhezvétele után többen is kevesebb ...
A Malév elleni igényeket legkésőbb március 31-éig lehet benyújtani
Bár a Malév-utasok egyes igényeiket legkésőbb március 31-éig nyújthatják be, ám gondot jelenthet, hogy számos érintett utas igénye sem a napokban kiadott ...
Nem kell mindig adóemelés - interjú az adóügyi államtitkárral
Már dolgozik az eva utódján a kormány, és azt tervezi, hogy az idén egyszerűsíti a vállalkozókat sújtó adóadminisztrációt - állította az [origo]-nak adott interjújában ...
A középosztály emeltyűje
Saját sikereként beszélt Orbán Viktor arról, hogy az EU fiskális paktumában nincs adóharmonizáció.
Mit akart az USA-tól?
Állítólag túl mélyen nézett bele a vezetők szennyesé- be, ezért menekült volna a kínai főrendőr, de elfogták.
Nem akar a pokolra jutni a legjobb bunyós
Manny Pacquiao úgy döntött: felhagy a kakasviadalokkal.