A vagyonok fokozottabb megadóztatását indítványozta a Német Gazdaságkutató Intézet (DIW). Az ország egyik legtekintélyesebb gazdaságkutató intézete arra hivatkozik, hogy ez az állam számára évente mintegy 25 milliárd eurós többletbevételt eredményezhetne.
A válság híreit itt olvashatja!
Szerdán - előzetesen - nyilvánosságra került tanulmányában a DIW úgy vélte: a vagyonadó növelésére a növekvő államadósság lefaragása céljából lenne szükség. Az intézet állásfoglalása szerint a vagyonok megadóztatását az európai uniós, illetve a legfontosabb ipari országok átlagos szintjére kellene emelni.
A hivatalosan még nem publikált jelentésből a Financial Times Deutschland című lap közölt részleteket, így egyebek között beszámolt arról: Stefan Bach, az intézet vezető közgazdásza indítványozta a telekadó és a vagyonadó megemelését. Bach annak a nézetnek adott hangot, hogy a vagyonok megadóztatása nemzetközi összehasonlításban Németországban rendkívül alacsony, és azt sürgősen meg kellene emelni.
Választási programjaikban hasonló követeléseket fogalmazott meg az ellenzéki Zöldek, továbbá a Baloldal pártja. A német üzleti lap értesülése szerint egyébként több vezető közgazdász támogatja a DIW tanulmányában foglaltakat, utalva arra: a szeptember végi választásokat követően adóemelésre van szükség, az állami adósságok közép távú leépítése ugyanis csakis ezáltal elképzelhető.
Az intézet jelentésében abból indult ki, hogy a vagyonok utáni adóbevételek Németországban a bruttó nemzeti termék mindössze 0,9 százalékát teszik ki. Ez kevesebb mint a fele a fejlett ipari országok átlagos bevételének, amely Nagy-Britanniában több mint 4 százalékot, Franciaországban és az Egyesült Államokban több mint 3 százalékot tesznek ki.
A DIW vezető közgazdásza indítványozta a telekadó gyökeres átalakítását, a vagyonadó kiterjesztését és az örökösödési adó reformját is.
Kezdhetik tanulni a cégvezetők a júliustól érvényes új munkajogot
Az Allen & Overy szakértője szerint alig létezik olyan munkajogi terület, amelyet nem érintenének az új Munka törvénykönyvének júliusban hatályba lépő változásai, ezért ...
Kezdhetik tanulni a cégvezetők a júliustól érvényes új munkajogot
Az Allen & Overy szakértője szerint alig létezik olyan munkajogi terület, amelyet nem érintenének az új Munka törvénykönyvének júliusban hatályba lépő változásai, ezért ...
Öt kérdésre kell jól válaszolniuk a magánnyugdíjpénztár-tagoknak
Március végéig megint döntést kell hoznia 100 ezer magán-nyugdíjpénztári tagnak arról, hogy visszalépjen-e az állami nyugdíjrendszerbe, vagy sem. Ezúttal öt igazán ...
Szolgálati járandóság: visszamenőleg is kérhető az alkalmatlanság megállapítása
A törvény szerint adómentes az egészségügyi, pszichológiai okok miatt alkalmatlannak minősülő személyek szolgálati járandósága, ám a tapasztalatok szerint ezt a ...
A 350 milliárdos Malév-kérdés
Nyolcszáz milliárd forintjába kerülhet a költségvetésnek, hogy a Malév csődbe ment - jelentette ki a héten Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos. A Nemzeti ...
Számunkra Magyarország nem csupán egy piac - interjú a Wizz Air vezérigazgatójával
Arra senki ne számítson, hogy a mostani jegyárszintek megmaradnak - jelentette ki az [origo]-nak adott interjújában Váradi József, a Wizz Air vezérigazgatója. A cég a ...
Tiltott piacbefolyásolás miatt az elért nyereség négyszerese is lehet a bírság
A PSZÁF Soros Fund-ügyben hozott határozata is alátámasztja, hogy a tilalmazott piacbefolyásoló magatartás megállapításához nincs szükség az eredmény bekövetkezésére, a ...
Elnézést kérek minden olvasótól - interjú Cséfalvay Zoltán gazdaságstratégiai államtitkárral
Nincs szükség gazdaságpolitikai fordulatra, a kormány által beindított reformoknak még idő kell, hogy kifejtsék a hatásukat - mondta Cséfalvay Zoltán, a Nemzetgazdasági ...
Elérkezett a családi vállalkozások első nagy generációváltása
A magyarországi családi vállalkozások jelentős része generációváltás előtt áll, a rendszerváltást követően útjára indított családi cégek alapító, vezetői napjainkra ...
Megaupload.com: csak egy hely a polcon, vagy hely a börtönben?
A bűnszervezetben való összeesküvés, polgári és büntetőjogi szerzői jogsértés és pénzmosás vádjával bezárt Megaupload fájlmegosztó oldal nem egyszerűen csak tárhelyet ...
A GVH Európa egyik legátláthatóbb antitröszt bírságolását tette közzé
A Gazdasági Versenyhivatal új antitröszt bírság közleménye februártól hatályos és alkalmazandó Magyarországon, s ennek következtében a vállalkozások Európa egyik ...
Sokaknak fabatkát sem ért Orbán ígérete
Hiába mondta többször Orbán Viktor miniszterelnök, hogy senki nem járhat rosszabbul az új adórendszerrel, az idei első fizetések kézhezvétele után többen is kevesebb ...
A Malév elleni igényeket legkésőbb március 31-éig lehet benyújtani
Bár a Malév-utasok egyes igényeiket legkésőbb március 31-éig nyújthatják be, ám gondot jelenthet, hogy számos érintett utas igénye sem a napokban kiadott ...
Nem kell mindig adóemelés - interjú az adóügyi államtitkárral
Már dolgozik az eva utódján a kormány, és azt tervezi, hogy az idén egyszerűsíti a vállalkozókat sújtó adóadminisztrációt - állította az [origo]-nak adott interjújában ...
A középosztály emeltyűje
Saját sikereként beszélt Orbán Viktor arról, hogy az EU fiskális paktumában nincs adóharmonizáció.
Mit akart az USA-tól?
Állítólag túl mélyen nézett bele a vezetők szennyesé- be, ezért menekült volna a kínai főrendőr, de elfogták.
Nem akar a pokolra jutni a legjobb bunyós
Manny Pacquiao úgy döntött: felhagy a kakasviadalokkal.