Nem hat az áfaemelés a horvát állami cégeknél

Vágólapra másolva!
A horvát állami cégek - köztük több közüzemi vállalat, így a horvát villamos művek (HEP) - nem növelik áraikat az áfaemelés ellenére - jelentette be Jadranka Kosor horvát miniszterelnök, miután tárgyalt az érintett cégek vezetőivel.
Vágólapra másolva!

A kormány 1 százalékponttal 23 százalékra javasolja növelni az áfát a gazdasági válság miatt csökkenő költségvetési bevételek miatt. A horvát parlament ezen a héten idén már harmadszor vizsgálja felül az idei költségvetést, amely 2,8 százalékos GDP-arányos hiánnyal számol a korábban tervezett, 3,3 százalékos deficit helyett.

A kormány által javasolt, újonnan felülvizsgált költségvetésben a bevétel 1,38 milliárd kunával nőne - egyebek között az áfa és a nagyobb jövedelműek személyi jövedelemadójának emeléséből -, a kiadás 260 millió kunával csökkenne az előzőhöz képest. Ezzel a költségvetés bevétele összességében 111,2 milliárd kunára bővülne, a kiadásé 120 milliárd kunára mérséklődne.

A miniszterelnök azt is elmondta, hogy a kormány elhalaszt néhány nagyberuházást. Horvátországban az idei átlagos infláció 3 százalék körül alakul. Kormányzati illetékesek szerint a tervezett áfaemelés miatt nem várható további inflációs nyomás, mivel az elmúlt hónapokban jelentősen csökkent a fogyasztói kiadás.