Vágólapra másolva!
A New York-i értéktőzsde fő mutatója, a Dow Jones ipari átlag (DJIA) hétfőn 0,16 százalékos veszteséggel nyitott. A Nasdaq piac összetett mutatója 0,06 százalékos veszteséggel indult. Az S&P 500-as szintén 0,06 százalékos visszalépéssel kezdte a kereskedést.
Vágólapra másolva!

A kereskedők előzetesen gyenge kezdést jósoltak, miután a legnagyobb amerikai mobilszolgáltató, a Verizon vegyes üzenetet küldött a piacnak: az eredménye csökkent a második negyedévben, de a forgalma a vártnál jobban nőtt, más vállalatok - köztük a Honeywell fejlett technológiai cég - pedig rontották előrejelzéseiket.

Pénteken a DJIA 23,95 pontos, 0,26 százalékos nyereséggel 9093,24 ponton végzett, 3,61 százalékkal az év végi értéke fölött. A Nasdaq összetett mutatója 7,64 pontos, 0,39 százalékos veszteséggel 1965,96 ponton zárt pénteken, 24,66 százalékkal meghaladva év végi értékét. Az S&P 500-as pénteken 2,97 ponttal 0,30 százalékkal 979,26 pontra emelkedett, 8,42 százalékkal magasabbra az év véginél.