Vágólapra másolva!
Romániának 1,1 milliárd euróval kell csökkentenie a közkiadásait idén, hogy tartani tudja a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) erre az évre kialkudott, megemelt államháztartási hiánycélt, amely a hazai össztermék (GDP) legföljebb 7,3 százaléka.
Vágólapra másolva!

A válság híreit itt olvashatja!

Románia azzal a feltétellel kapott hétfőn újabb engedményt az IMF-től, hogy vállalta: a GDP 0,8 százalékának megfelelő összeggel, vagyis 1,1 milliárd euróval csökkenti közkiadásait. A Mediafax hírügynökség korábban azt írta - nevük elhallgatását kérő tájékoztatókra hivatkozva -, hogy a kormány 100-150 ezer közalkalmazott elbocsátására készül a helyi és a központi közigazgatásból, valamint a decentralizált intézményekből. A kormány azonban tagadja, hogy ilyen számok elhangzottak volna az IMF-el folytatott tárgyalásokon.

Gheorghe Pogea román pénzügyminiszter keddi sajtótájékoztatóján elmondta, hogy az idén a román központi költségvetés várható bevételei 17,5 milliárd lejjel (4,1 milliárd euró) csökkennek az előző évhez képest. Románia idénre tervezett GDP-je pedig csak 497,3 milliárd lejt (118,4 milliárd euró) érhet el a korábban tervezett 531 milliárd lej (126,4 milliárd euró) helyett.

A román sajtóban azt találgatják, miből spórolja meg a kormány az 1,1 milliárd eurót. Eddig már bejelentettek néhány megtakarítási módszert. Így például szeptemberben és novemberben tíz napra fizetés nélküli szabadságra küldik a közalkalmazottakat, vagy lerövidítik munkaprogramjukat hat órára a jelenlegi nyolcról, meghatározott időszakra. A kormány emellett vizsgálja az ásványkincsek kitermelése után az államot megillető járadékok növelésének a lehetőségét, és szigorúbban akar fellépni az adócsalás ellen.

Mindez azonban nem elég. A kormányfő és a pénzügyminiszter is elismeri, hogy lesznek elbocsátások, viszont még nem közöltek pontos számokat. Pogea újságírói kérdésre válaszolva kedden azt mondta: a kormány vállalta, hogy a jövő év júniusáig a GDP 0,6 százalékának megfelelő összeggel csökkenti a közalkalmazottak bérezésére fordított alapot, ami azt jelenti, hogy "nem ezer-kétezer személy menesztéséről, hanem jelentős számú elbocsátásról" van szó.

Bukaresti elemzők szerint a kormány azért nem közöli az elbocsátások pontos számát, mert az év végén államfőválasztást rendeznek Romániában.