Vágólapra másolva!
Csődvédelmet kért Németország legnagyobb női divatáruházlánca, az Escada.
Vágólapra másolva!

A müncheni központú Escada kedden késő este közölte, sikertelenül zárult adósságrendezési programja, ezért bírósághoz fordul csődvédelemért.

A részvényeseket szerdán tájékoztatják az tervezett eljárás részleteiről, amelynek célja, hogy a 2300 embert foglalkoztató cég a jelenlegi formájában tudja folytatni tevékenységét.

A legnagyobb német divatáruházlánc egy 2005-ben felvett 200 millió eurós hitelt próbált átütemezni, mert világossá vált, hogy a jelenlegi körülmények között a határidőig, 2012-ig biztosan nem fogja tudni visszafizetni. A hitelezőknek azonban csak 46 százaléka jelezte, hogy elfogadja a vállalat ajánlatát, míg terv a hitelezők 80 százalékának hozzájárulásával lehetett volna sikeres. Előző, tavaly októberrel zárult üzleti évében az Escada 582 millió eurós forgalom mellett 70 millió eurós veszteséget volt kénytelen elkönyvelni, a mostani üzleti év első felében a forgalom 151 millió euróra csökkent, a vezsteség pedig 92 millió euróra duzzadt.

Az 1976-ban alapított divatcéget belső szerkezeti, vállalatvezetési problémák kényszerítették térdre. Tavaly év közepén a Boss egykori vezetője, Bruno Sälzer került a világ 60 országában több mint 400 márkaboltot üzemeltető társaság élére. A szakember költségcsökkentési programot hajtott végre, keresztülvitte több leányvállalat eladását, de égül a csődgondnoki szerep jutott neki.