Vágólapra másolva!
Japánban április-júniusban 0,9 százalékkal nőtt a hazai össztermék az előző negyedévhez képest, a növekedés éves szinten számítva 3,7 százaléknak felel meg - közölte hétfőn a kormány.
Vágólapra másolva!

Olvassa el itt a válság híreit!

A 12 hónapi recessziót követő, az exporttámogatásoknak és a kormány gazdaságösztönző intézkedéseiknek köszönhető GDP-növekedés ellenére elemzők szerint a tartós javuláshoz még hosszú út vezet. Németország és Franciaország után Japán a harmadik fejlett ipari állam, amely bejelentette, hogy a második negyedévben véget ért a recesszió.

A kormány által közzétett adatok szerint a GDP-növekedés az export és a belső fogyasztás bővülésének tudható be, amely nagyszabású gazdaságélénkítő intézkedések eredménye. A vállalati beruházások szintje továbbra is alacsony volt.

A világ második legnagyobb gazdaságának GDP-je 2008 második negyedéve óta egyfolytában csökkent az Egyesült Államokba, Európába és Kínába irányuló export drasztikus visszaesése miatt. 2009 első negyedévében szenvedte el a legnagyob zuhanást a második világháború óta (-3,8 százalék az előző negyedévhez képest).