Vágólapra másolva!
Jövőre 150 ezer embert bocsátanak el Romániában a közszférából - derült ki Gheorghe Pogea román pénzügyminiszter keddi nyilatkozatából. A tárcavezető a közalkalmazottak érdekeit védő szakszervezetekkel folytatott tárgyaláson bejelentette, hogy a közalkalmazottak bérét egységesítő törvénytervezet szerint 2010-ben 1,244 millióra csökken a közalkalmazottak száma a jelenlegi 1,394 millióról.
Vágólapra másolva!

Itt olvashatja a válság híreit!

A tervezetet a román kormány várhatóan szeptember 2-án terjeszti a parlament elé, gyorsított eljárással. Ezt úgynevezett kormányzati felelősségvállalás mellett teszi, ennek értelmében a jogszabályról nem rendeznek parlamenti vitát, így az szinte azonnal érvénybe léphet.

A dokumentum szerint Romániában folyamatosan csökkentik a közalkalmazottak számát, amely 2015-ig 1,068 millióra zsugorodik. Ez a jelenlegi szinthez képest 326 ezer állás megszűnését jelenti a közszférában.

Románia a Nemzetközi Valutaalap (IMF) szervezésében az idén csaknem 20 milliárd eurós, többoldalú készenléti hitelmegállapodást kötött. A hitelért cserében a nemzetközi pénzügyi szervezet azt kérte Romániától, hogy a közalkalmazottak béralapját 4-5 év múlva a mostani 9 százalékról szorítsa vissza a nemzeti össztermék kevesebb mint 6 százalékára.