Nicolas Sarkozy francia államfő hétfőn felszólította a nemzetközi szervezeteket, hogy módosítsák a társadalmi haladást és a gazdasági teljesítményt mérő rendszereiket, amelyeket jelenleg szinte kizárólag a GDP határoz meg, s nem veszi eléggé figyelembe a társadalmi jólétet.
A francia elnök 2008 februárjában kérte fel Joseph Stiglitz Nobel-díjas közgazdászt, hogy 21 világhírű tudóssal együtt vizsgálja meg: a gazdasági teljesítmény és a társadalmi haladás mérőszámai mennyire relevánsak. A bizottság jelentésének ismertetése előtt tartott nyitóbeszédében a francia elnök nemzetközi hallgatóság előtt a párizsi Sorbonne egyetemen ígéretet tett arra, hogy Franciaország minden nemzetközi szervezetben küzdeni fog a Joseph Stiglitz által vezetett bizottság 12 ajánlásának megvalósításáért, és azért, hogy a javaslatokat a szakemberek mellett politikusok, civil szervezetek és tudósok is nemzeti szinten minden országban megvitassák.
Schmuck Erzsébet, a Nemzeti Fenntartható Fejlődés Tanácsa főtitkára, aki Magyarországot képviselte az előadáson elmondta: a jelentés nagyon komolyan foglalkozik azzal a kérdéssel, hogy a GDP mennyire alkalmas a megfelelően komplex és széleskörű mérésre, és elemzi annak korlátait. Sarkozy elnök szavait idézve a főtitkár szerint is csak a szellem szabadságával és a dogmákkal való szakítással lehet a válságból való megalapozott kivezető utat megtalálni. Véleménye szerint ilyen dogma volt eddig azt gondolkodni, hogy a GDP mindent kifejez.
- A GDP nem téves önmagában, de tévesen használják, például akkor, amikor a gazdasági jólét mérőeszközeként jelölik meg - olvasható a jelentésben.
Schmuck Erzsébet tájékoztatása szerint ajánlásaiban a Stiglitz-bizottság megfogalmazta, hogy szükség lenne olyan adatokra, amelyek az átlag mögötti szélsőségeket is mutatják a társadalmi jólét tekintetében, nemcsak a termelést mérik. Azaz olyan statisztikai adatgyűjtésekre lenne szükség, amelyek a politikusoknak segítenek megalapozott válaszokat adni arra, hogy milyen irányban kell továbbhaladni - tette hozzá a főtitkár.
Sarkozy szerint "az egész világon az emberek azt gondolják, hogy hazudunk nekik, hogy a számok hamisak, sőt, azt, hogy manipulálják őket ... Franciaország napirendre fogja tűzni ezt a jelentést minden nagy nemzetközi találkozón" - hangsúlyozta a francia elnök, hozzátéve, hogy a kollektív gondolkodás megkezdődött és nem állhat meg.
A Nemzeti Fenntartható Fejlődés Tanácsa jelenleg készíti jelentését Magyarország fenntarthatósági állapotáról, s ezzel összefüggésben az elkövetkező időszakban társadalmi párbeszédet kezdeményez a kérdéskörről. A főtitkár szerint a Stiglitz-jelentés javaslatai erősítik a fejlődési tanács megközelítéseit, ezért a szervezet törekedni fog arra, hogy behozza ezeket a problémákat a hazai társadalmi vitába.
Egyre több panaszos szerint pótdíjazták parkolójegye ellenére
Az elmúlt időszakban az ügyfélszolgálatokon megszaporodott azon állampolgárok száma, akik szerint érvényes parkolójegyük ellenére pótdíj megfizetésére kötelezték őket; a ...
Egyre több panaszos szerint pótdíjazták parkolójegye ellenére
Az elmúlt időszakban az ügyfélszolgálatokon megszaporodott azon állampolgárok száma, akik szerint érvényes parkolójegyük ellenére pótdíj megfizetésére kötelezték őket; a ...
Kicsi fiam, mi kell még?
Ez a pult 160 éve termeli az adót a magyar államnak - mondja a Veres Pálné utcai Libál Optika 96 éves tulajdonosa, Emmi néni. Az üzletben még tanulóként kezdő, ...
Júliustól másképp kell kötni a munkaszerződéseket
A munkaszerződések megkötése, módosítása tekintetében nagyon fontos változások, újítások lesznek a jelenlegi munkajogi szabályozáshoz képest, így például nem lesz ...
Május 31-ig kell bevallani az élelmiszerlánc-felügyeleti díjat
Magyarországon az érintetteknek első ízben kell bevallaniuk az úgynevezett élelmiszerlánc-felügyeleti díjat, fizetésre kötelezett minden, az élelmiszerlánc felügyelet ...
Orbán külföldön próbálkozik a nagybankok megdolgozásával
Összefognának a visegrádi négyek, hogy az Európai Unión keresztül bírják rá a náluk meglévő külföldi bankokat, hogy több pénzt hagyjanak az országaikban. Az Orbán Viktor ...
Az összes bank az OTP-nek szurkol
Kínos helyzetbe kerülnének a hazai bankok, ha az OTP-vel szemben jogerősen pert nyert devizaadós ügyében a Kúria is tisztességtelennek találná az eddigi banki ...
Nálunk is van ütőkártya: bizonyos esetekben a név- és lakcímadatok letilthatóak
Bár az Országgyűlés elfogadta a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról szóló törvény módosítását, a név- és lakcímadatok bizonyos esetekben ...
Hallani sem akarnak a fociadóról a kocsmák
Megdöbbentek a kocsmák, de nem hajlandóak fizetni azért, hogy közvetíthessék a futball-Eb-t és az olimpiát. A köztévé jogdíjat hajtott volna be rajtuk, de végül letett ...
Elfogadták a gyermekbarát igazságszolgáltatásról szóló törvényt
Egyes bűncselekmények sértettjeinek a nagykorúvá válásuktól még öt évig lehetőségük lesz feljelentés megtételére, garanciákat építenek be a fiatalkorú terhelt és a ...
"Ha áthelyeznénk Brüsszelbe, ott is gond nélkül működne"
A magyar közigazgatásban kevés olyan szervezet akad, amely a Gazdasági Versenyhivatalhoz hasonló mértékben integrálódott az európai intézményrendszerbe, "ha ezt a ...
Barikádharcra készül Orbán a villámköltségvetéssel
A szokásos több hét helyett alig pár nap alatt, ráadásul vaktában kell megmondaniuk az állami intézmények vezetőinek, hogy mennyi pénzt fognak elkölteni jövőre. Orbán ...
Küszöbön áll a napon belüli forint átutalás bevezetése
Hét év után idén végre beérik a hazai bankszektor régóta áhított gyümölcse, július elsejével jön a napon belüli forint átutalás rendszere. Az Allen & Overy szakértője, ...
A Nemzeti alaptanterv kiemelten kezeli a diákok jogtudatosságát
A Nemzeti alaptanterv nagy jelentőséget tulajdonít a diákok jogtudatos nevelésének, jogkövető magatartásuk kialakításának, és annak, hogy a diákokban kialakuljon az ...
Túl sokat kér Navracsics
Keményebb ítéleteket várna a bíróságoktól az igazságügyi miniszter. A Cozma ügy miatt elégedetlen.
Maffiaállamot takargatnak
Aurovíziós Dalfesztivál házigazdája, Azerbajdzsán korrupciót és kemény elnyomást próbál elfedni.
Messi tanította Guardiolát
A leköszönö edző szerint Messinek köszönheti, hogy folyamatosan versenyképes tudott lenni a Barcelonával.