Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

A Burger King nehezebben viseli a válságot főbb versenytársánál, a McDonald'snál. A világ második számú gyorséttermi láncolata elsősorban Európában és Ázsiában veszített vásárlóiból, s egyelőre beláthatatlanok a további piaci fejlemények.

A Burger King adózott eredménye 47 millió dollár, részvényarányosan 34 cent volt a szeptemberrel végződött első üzleti negyedévben az egy évvel korábbi 50 milliót, 36 centet követően. A bevétel 5 százalékkal 637 millió dollárra csökkent. Elemzők 37 cent nyereséget, és 653 millió dollárt bevételt vártak. A profitráta viszont javult, 13 százalékra 12,6 százalékról az élelmiszerek árának csökkenése miatt.

Október elején a McDonald's arról számolt be, hogy globális értékesítése 3,8 százalékkal nőtt a harmadik negyedévben a meglévő éttermeit figyelembe véve. Ugyanez a Burger Kingnél 2,9 százalékkal csökkent.