Négy-öt évet esett vissza a régió lízingpiaca

Vágólapra másolva!
A lízingpiacon az új üzletkötések volumene a környező országokban a 4-5 évvel korábbi szintre esett vissza 2009 első félévének végén - derül ki a Hypo-Alpe-Adria a régió lízingpiacának tendenciáit vizsgáló felméréséből.
Vágólapra másolva!

Miközben 2007, illetve 2008 első fele még a dinamikus fejlődés jegyében telt, a tavalyi év második felétől már mindenhol a visszaesés volt jellemző. " A legnagyobb veszteséget az új szerződéskötés terén a hazai, illetve a román piac szenvedte el, de az osztrák piac is az 5 évvel korábbi szintre esett vissza. - emelte ki Kiss Zoltán a Hypo-Alpe-Adria Leasing vezérigazgatója.

A Hypo-Alpe-Adria Leasing az osztrák, a horvát, a magyar, a román és a szlovák lízingpiac tendenciáit vizsgálta meg, amelynek alapján kiderült: a válság jelei 2008. második félévében váltak kézzel foghatóvá. "A régió minden országban nyomot hagyott a válság, az érettebb osztrák és a még erőteljesen növekedő piacok is az 5 évvel korábbi szintre estek vissza" - mondta el Kiss Zoltán a Hypo-Alpe-Adria Leasing vezérigazgatója. A közép-európai régió lízingpiaci tendenciáiról készített elemzés alapján jól látszik: a gazdasági környezet változása nyomon követhető a lízingszerződések futamidejének, illetve a lízingelt eszközök korának emelkedésén is.

Hasonlóan más pénzpiaci szereplőkhöz, 2009. év során a lízingcégek számára is beszűkültek a finanszírozási források, emellett a pénzügyi világban kialakult bizalmi válság miatt a korlátozottan elérhető források költségei jelentősen emelkedtek. "Csökkent az általános kockázatvállalási hajlandóság a régió piacain, miközben a szegmens kockázatait növelte, hogy a lízing eszközök másodpiaca, azaz a fedezet értékesítésének lehetősége átmenetileg minden eszköz esetében jelentősen beszűkült. - összegezte Kiss Zoltán - E tendenciák hatásai határozták meg a régió piacainak csökkenő teljesítményét is."

A lízingpiac visszaesése a vizsgált országok között Ausztriában volt a legkisebb mértékű, 37 százalékos, de ezzel az osztrák piac is az 5 évvel korábbi szintre esett vissza. Ezen belül a legnagyobb csökkenés a határon túli üzletkötések számában mutatkozott meg, mely az osztrák lízingpiac fejlődésének motorja volt az elmúlt két évben - elsősorban a közép-kelet-európai országokban végzett tevékenységnek köszönhetően. Hasonlóképpen megtorpant a horvát piac, a szerződéses állomány növekedése 43 százalékkal volt kisebb 2009 első félévében, mint egy évvel korábban.

A válság előtti időszakig a román lízingpiac volt a régió legdinamikusabban fejlődő piaca, az új üzletkötések volumene 2004-ről 2008-ra több mint tízszeresére nőtt. A tavalyi első félévhez képest azonban a legnagyobb visszaesés is itt következett be, az idén 73 százalékkal csökkent az új ügyletek volumene. Szlovákiában az új üzletkötések nagysága az egyik legalacsonyabb a vizsgált országok között, itt a visszaesés viszonylag mérsékelt, 43 százalékos volt.

A legkevésbé érintett szegmens Szlovákiában az ingatlanfinanszírozás, amely az egész régióban a legkisebb, öt százalékos visszaesést szenvedett el. A magyar lízingpiac ugyanakkor az új üzletkötések volumenében a legnagyobb visszaesők közé tartozik a régióban: a tavalyi első félévhez képest 2009 első felében 62 százalékkal esett vissza a piac. A legnagyobb vesztes az ingatlan illetve a személyautó finanszírozás volt, 75, illetve 65 százalékos visszaeséssel.