Jelentősen csökkenhet Európa gázfogyasztása

Vágólapra másolva!
Az Európai Unió földgázfogyasztása az idén 8-9 százalékkal lesz kisebb a tavalyinál a gazdasági válság miatt - írta a lengyel Rzeczpospolita című lap hétfőn, a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) fő közgazdászát, Fatih Birolt idézve.
Vágólapra másolva!

A kínálati többlet növekedése várható a következő években is. A kereslettel nem fedezett, kihasználatlan termelőkapacitás 2015-re elérheti 200 milliárd köbmétert világszerte - mondta a lapnak az IEA szakembere.

Korábbi adatok szerint az idei első tíz hónapban 26,4 százalékkal 74,5 milliárd köbméterre csökkent az orosz gáz ukrajnai tranzitja, a tavalyi megfelelő időszak 101,2 milliárd köbméteréhez képest. Az Európába exportált orosz földgáz 80 százaléka Ukrajnán át érkezik. Az európai országok energiafogyasztása erősen csökkent a válság miatt, az első kilenc hónapban, a tavalyi időszakkal összevetve 29,9 százalékos olt a visszaesés.

Az orosz Gazprom vezető tisztségviselője korábban azt állította, hogy büntetést kell fizetniük az európai vásárlóknak azért, mert a vállaltnál kevesebb orosz földgázt vesznek az idén. Szergej Cselpanov, az orosz cég gázexporttal foglalkozó vállalata, a Gazprom Export helyettes vezetője azt mondta, hogy az európai vásárlók 8-9 milliárd köbméterrel kevesebb orosz földgázt importálnak az idén a minimális gázmennyiség átvételéről szóló szerződésekben foglaltaknál. Szó nincs arról, hogy a Gazprom elengedné a rögzítettnél alacsonyabb vásárlások utáni büntetést - jelentette ki Cselpanov, ám ennek mértékéről nem nyilatkozott.

A múlt héten a Gazprom vezérigazgató-helyettese, Alekszandr Medvegyev úgy nyilatkozott, hogy Ukrajnának, amely a szerződésben kikötöttnél szintén kevesebb orosz földgázt importált a maga számára, már elengedték a szakértők által 8 milliárd dollárra becsült kötbért, tekintettel nehéz gazdasági helyzetére.

Cselpanov azt is elmondta, hogy már kezd helyreállni a kereslet, és a Gazprom 45 milliárd köbméter gáz exportjával számol a negyedik negyedévben. Így az egész évre szóló, 140 milliárd köbméter körüli exportterve is teljesülhet.