Engedményekkel kezdődik a rendrakás az Opelnél

Vágólapra másolva!
Noha a tervezett elbocsátásokat egyáltalán nem vonta vissza, azok számát néhány százzal csökkentette az Opel tulajdonosa, a General Motors. A kompenzálás során felmerült a dolgozók cégben való részesedése is. A szentgotthárdi üzemről nem érkezett információ.
Vágólapra másolva!

Pénteki értesülések szerint egyebek mellett erről beszélt az amerikai anyavállalat európai igazgatója, Nick Reilly pénteken a németországi Rüsselsheimben, ahol a helyi Opel-alkalmazottakkal találkozott. Szavai szerint a General Motors Európa-szerte az eddigi 9000 helyett mintegy 8300 munkahely megszüntetését tervezi, ezek oroszlánrésze - mintegy 50-60 százaléka - ugyanakkor a négy németországi üzemre esik. Reilly azt ígérte, hogy az Opel európai "agytrösztjének" számító Rüsselsheimből a tervező, illetve fejlesztőmérnökök közül egyetlen egy sem kerül elbocsátásra.

Az igazgató a korábbiakkal ellentétben kilátásba helyezte, hogy a General Motors legújabb tervei szerint az Opel mindenütt értékesíthető lesz, így egyebek mellett Ázsiában és Észak-Amerikában is. Ez utóbbit az amerikai konszern mostanáig ellenezte, tartva a konkurenciától. Ez állítólag a németországi alkalmazottak üzemi tanácsának egyik követelése volt, amit a General Motors a pénteki közlés szerint elfogadott.

Az igazgató a hírek szerint az alkalmazottak más követeléseit illetően is jelezte, hogy a General Motors kész az engedményre, így egyebek mellett kész nagyobb önállóságot biztosítani az Opel számára. Az üzemi tanács ezzel összefüggésben egyfajta hivatalos szándéknyilatkozatra számít, ennek ellentételezéseként viszont állítólag jelezte: az alkalmazottak ebben az esetben hajlandók vállalni egy 265 millió eurós bércsökkentést.

Nick Reilly nem vázolta, hogy a németországi elbocsátások a négy üzem közül hogyan oszlanak meg. Ismételten azt hangoztatta, hogy a General Motors a hónap közepére terjeszti elő végleges szanálási tervét.

Német sajtójelentések szerint viszont a Belgiumban lévő antwerpeni üzem sorsa állítólag megpecsételődött, a gyár bezárása a rekonstrukció elengedhetetlen elemét jelenti. A General Motors az Opel, illetve a Vauxhall gyártásával foglalkozó európai országokban összesen 8151 munkahely megszüntetését tervezi. Ebből 6851 a termelésre, 1300 az igazgatási területre esik. Az európai munkahelyek száma egyébként a legfrissebb adatok szerint valamivel több, mint 48 ezer, azaz csaknem minden hatodik munkahely szűnik meg.

A termelést érintő elbocsátások a leginkább Németországot sújtják. Eszerint Bochumban 1799, Rüsselsheimben 862, Eisenachban és Kaiserslauternben 300-300 munkahely szűnik meg.

Belgiumban - noha végleges döntés még nincs - minden bizonnyal bezárják az antwerpeni üzemet, ami 2321 munkahely megszüntetését jelenti. A nagy-britanniai Luton üzeméből 369 alkalmazott kerül elbocsátásra, míg a spanyol zaragozai gyárból 900. A terv szerint az elbocsátások a Lengyelországban lévő gliwicei üzemet nem érintik, míg a szentgotthárdi Opel-üzemről egyáltalán nincs említés. A terv arra utalt, hogy az igazgatási munkahelyek közül a legtöbb Rüsselsheimben szűnik meg.

Reilly megerősítette, hogy a szanálás költségei 3,3 milliárd eurót tesznek ki. A General Motors arra számít, hogy ebből 2,7 milliárd eurót az európai "Opel-országok" fedeznek. Az igazgató kijelentette: az amerikai konszern azt reméli, hogy az Opellel Európában három év múlva ismét nyereséges lesz.

A Bloomberg szerint a GM abban is gondolkodik, hogy a dolgozóknak részesedést biztosítson az Opelben. A lépéssel kívánják megnyerni a nagy volumenű leépítésekhez a munkavállalói szervezeteket az erős szakszervezeti hagyományokkal rendelkező európai autógyártásban. A részesedés osztalékfizetéssel és szavazati joggal is járna.

A terv nem új, Klaus Franz, az Opel-szakszervezetek vezetője elmondta, hogy a leépítésbe semmiképp nem mennek bele kifizetés vagy a döntésekbe való beleszólás joga nélkül. A GM márpedig 265 millió euróval akarja csökkenteni a költségeket, amit a dolgozók nem fognak egykönnyen lenyelni.