Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

Az eddig vártnál kisebb idei gazdasági visszaesésre számít a bolgár pénzügyminisztérium, amely szerdán ismertette legújabb előrejelzését. A minisztérium most azzal számol, hogy az idei bruttó hazai termék (GDP) 4,9 százalékkal esik az eddig becsült 6,3 százalék helyett. Az előrejelzés módosítását az export szerény bővülése tette lehetővé a minisztérium szerint. Bulgária gazdasága 12 éven át töretlenül erősödött, majd az idei első negyedévben 5 százalékkal csökkent a GDP negyedéves szinten.

A bolgár kormány eddig kiegyensúlyozott idei államháztartással számolt. A minisztérium szerdán azonban azt közölte, hogy 500 millió leva (377 millió dollár) deficit alakul ki, ami a GDP mintegy 0,75 százaléka. Ez lesz a legkisebb hiány az idén az Európai Unióban - jegyezte meg a minisztérium. A jövő évi, a kormány által már jóváhagyott költségvetési terv 0,7 százalékos államháztartási hiányt irányoz elő a GDP-hez mérten.