Egy jó és egy rossz hír Amerikából

Vágólapra másolva!
Az előzetesen vártnál jobban nőtt az amerikai munkanélküli segélyért folyamodók száma a múlt héten. A külkereskedelmi hiány viszont jobban csökkent a gyenge dollár miatti erősebb exportnak köszönhetően.
Vágólapra másolva!

Az amerikai gazdaság fejlődési lehetőségeit jelző munkaerő-piaci adat, amely azt mutatja, hogy hányan folyamodtak munkanélküli segélyért egy hét alatt, 474 000-re növekedett a korábbi 457 000-ről. Korábban öt hétig csökkent az adat.

A Reuters által megkérdezett elemzők csak 460 000 főt vártak, tehát a tényleges adat rosszabb, mint várták. Az emelkedést a szezonmunkások megnövekedett jelenlétével magyarázza a munkaügyi hivatal.

Javult ezzel szemben a külkereskedelmi mérleg, amely csak 7,6 százalékos hiányt mutatott, ami 32,9 milliárd dollárnak felel meg. A megkérdezett elemzők 36,8 milliárdos hiányt becsültek. Az egy évvel korábbi állapot óta nem volt ilyen magas a külkereskedelem volumene.

A mérleg nem várt javulása a gazdasági növekedési adaton is emelhet a negyedik negyedévre vonatkozóan. Az adat annak köszönhetően lett szebb, hogy az exportot felhúzta a félvezetők, gyógyszerészeti termékek és a légi közlekedési eszközök külföldi kereslete. Eközben az import mennyisége alig növekedett.

Az olajfogyasztás visszaesése szintén javított a mérlegen, mivel kevesebb ilyen termékre lett szükség, míg a gyengébb dollár segítette az amerikai termékek versenyképességét a világpiacokon.

Szerdán az értéktőzsde fő mutatója, a Dow Jones ipari átlag (DJIA) 0,5 százalékkal emelkedett. A technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója 0,49 százalékkal erősödött. Az S&P 500-as mutató 0,36 százalékkal nőtt.