Az augusztus és október között mért 13 éves csúcsról tavaly szeptember és november között ismét tovább emelkedett a magyarországi munkanélküliség. Az állástalanok aránya immár 10,5 százalék - számolt be a KSH. Piaci elemzők a munkanélküliségi ráta további növekedését várják a következő hónapokban.
Tavaly ősszel 3 millió 788 ezer volt a foglalkoztatottak száma, míg a munkanélkülieké 445 ezer fő, ami 10,5 százalékos munkanélküliségi rátának felel meg - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Tovább nőtt tehát a munkanélküliség az augusztus-októberi 10,4 százalékhoz képest, pedig már az is 13 éves csúcs volt.
Az állástalanok száma 5500-zal lett több, mivel a foglalkoztatottak száma 800 fővel csökkent, és 4700 új álláskereső jelent meg a munkaerőpiacon szeptember-novemberben az előző három hónapos periódushoz képest.
Az egy évvel korábbi állapothoz képest 115 ezres növekedést regisztrált a KSH. A szeptember-novemberi munkanélküliségi ráta 10,5 százalékos értéke 2,7 százalékponttal haladja meg az egy évvel korábbit. A férfiak munkanélkülisége 3,1 százalékponttal, a nőké 2,3 százalékponttal nőtt.
Több fiatal munka nélkül
Sokkal több lett a fiatal állástalan: a 15-24 éves korcsoport 27,7 százalékos munkanélküliségi rátája 7,3 százalékponttal haladta meg az egy évvel korábbit.
A munkanélküliek 43,3 százaléka egy éve, vagy annál régebben keresett állást a vizsgált időszakban. A munkanélküliség átlagos időtartama 16,4 hónap, 2,4 hónappal rövidebb az egy évvel korábbinál.
|
Romániában is nőtt kissé a munkanélküliség 2009 harmadik negyedévében: 6,8 százalékra az előző negyedévi 6,3 százalékról - jelentette az MTI, a román statisztikai hivatalra hivatkozva. Egy évvel korábban 5,4 százalék volt a ráta. Ez azt jelenti, hogy Romániában 699 ezren voltak állás nélkül a munkaképes korban lévő 10,23 millió főből. Helyi elemzők szerint idén 9-10 százalékosra nőhet a munkanélküliség, többek között a közszférában tervezett 80-100 ezer fős ebbocsátás miatt. |
Barta György, a CIB Bank Zrt. vezető elemzője szerint az október-decemberi adatokban további emelkedés várható, feltehetően 10,7 százalékos lesz a ráta. Kérdéses, hogy mikor fordul csökkenésbe az állástalanok aránya, mivel 2010-ben valószínűleg még túl lassú lesz a gazdasági növekedés ehhez: az első negyedévben még mindenképpen tovább nőhet az állástalanok aránya.
Bizonytalanságot okozhat a munkaerőpiacon, hogy a választások után az új kormány milyen intézkedéseket tesz az inaktívak számának csökkentésére, bár az ilyen intézkedések mozgástere csekély - tette hozzá az elemző.
Török Zoltán, a Raiffeisen Bank Zrt. elemzője szerint 11 százalékon tetőzik majd az idei első negyedévben a mutató, és csökkenés majd csak 2010 utolsó hónapjaiban várható. A 2010 második felére várt gazdasági növekedés és az annak nyomán valószínűleg növekvő termelés nem feltétlenül jár majd együtt a foglalkoztatottság emelkedésével, mert a cégek a szükségesnél kisebb mértékben építették le munkaerejüket - mondta Török Zoltán.
Egyre több panaszos szerint pótdíjazták parkolójegye ellenére
Az elmúlt időszakban az ügyfélszolgálatokon megszaporodott azon állampolgárok száma, akik szerint érvényes parkolójegyük ellenére pótdíj megfizetésére kötelezték őket; a ...
Egyre több panaszos szerint pótdíjazták parkolójegye ellenére
Az elmúlt időszakban az ügyfélszolgálatokon megszaporodott azon állampolgárok száma, akik szerint érvényes parkolójegyük ellenére pótdíj megfizetésére kötelezték őket; a ...
Kicsi fiam, mi kell még?
Ez a pult 160 éve termeli az adót a magyar államnak - mondja a Veres Pálné utcai Libál Optika 96 éves tulajdonosa, Emmi néni. Az üzletben még tanulóként kezdő, ...
Júliustól másképp kell kötni a munkaszerződéseket
A munkaszerződések megkötése, módosítása tekintetében nagyon fontos változások, újítások lesznek a jelenlegi munkajogi szabályozáshoz képest, így például nem lesz ...
Május 31-ig kell bevallani az élelmiszerlánc-felügyeleti díjat
Magyarországon az érintetteknek első ízben kell bevallaniuk az úgynevezett élelmiszerlánc-felügyeleti díjat, fizetésre kötelezett minden, az élelmiszerlánc felügyelet ...
Orbán külföldön próbálkozik a nagybankok megdolgozásával
Összefognának a visegrádi négyek, hogy az Európai Unión keresztül bírják rá a náluk meglévő külföldi bankokat, hogy több pénzt hagyjanak az országaikban. Az Orbán Viktor ...
Az összes bank az OTP-nek szurkol
Kínos helyzetbe kerülnének a hazai bankok, ha az OTP-vel szemben jogerősen pert nyert devizaadós ügyében a Kúria is tisztességtelennek találná az eddigi banki ...
Nálunk is van ütőkártya: bizonyos esetekben a név- és lakcímadatok letilthatóak
Bár az Országgyűlés elfogadta a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról szóló törvény módosítását, a név- és lakcímadatok bizonyos esetekben ...
Hallani sem akarnak a fociadóról a kocsmák
Megdöbbentek a kocsmák, de nem hajlandóak fizetni azért, hogy közvetíthessék a futball-Eb-t és az olimpiát. A köztévé jogdíjat hajtott volna be rajtuk, de végül letett ...
Elfogadták a gyermekbarát igazságszolgáltatásról szóló törvényt
Egyes bűncselekmények sértettjeinek a nagykorúvá válásuktól még öt évig lehetőségük lesz feljelentés megtételére, garanciákat építenek be a fiatalkorú terhelt és a ...
"Ha áthelyeznénk Brüsszelbe, ott is gond nélkül működne"
A magyar közigazgatásban kevés olyan szervezet akad, amely a Gazdasági Versenyhivatalhoz hasonló mértékben integrálódott az európai intézményrendszerbe, "ha ezt a ...
Barikádharcra készül Orbán a villámköltségvetéssel
A szokásos több hét helyett alig pár nap alatt, ráadásul vaktában kell megmondaniuk az állami intézmények vezetőinek, hogy mennyi pénzt fognak elkölteni jövőre. Orbán ...
Küszöbön áll a napon belüli forint átutalás bevezetése
Hét év után idén végre beérik a hazai bankszektor régóta áhított gyümölcse, július elsejével jön a napon belüli forint átutalás rendszere. Az Allen & Overy szakértője, ...
A Nemzeti alaptanterv kiemelten kezeli a diákok jogtudatosságát
A Nemzeti alaptanterv nagy jelentőséget tulajdonít a diákok jogtudatos nevelésének, jogkövető magatartásuk kialakításának, és annak, hogy a diákokban kialakuljon az ...
Túl sokat kér Navracsics
Keményebb ítéleteket várna a bíróságoktól az igazságügyi miniszter. A Cozma ügy miatt elégedetlen.
Maffiaállamot takargatnak
Aurovíziós Dalfesztivál házigazdája, Azerbajdzsán korrupciót és kemény elnyomást próbál elfedni.
Messi tanította Guardiolát
A leköszönö edző szerint Messinek köszönheti, hogy folyamatosan versenyképes tudott lenni a Barcelonával.