A Moody's Investors Service szerint a portugál és a görög gazdaságot "lassú halálra" ítélheti a felhalmozott adósságok, illetve a kötvényesek számára fizetet prémiumok mértéke. Habár a Moody's szerint még mindkét ország elkerülheti a bajt, lehetőségeik korlátozottak. Az Aa2-es minősítéssel és negatív kilátással minősített Portugáliának több ideje van a trendek megfordítására, mint az A2 minősítésű Görögországnak.
A Quaestor elemzői szerint a befektetők által követelt prémiumok értéke hatszor magasabb, mint amennyi két évvel ezelőtt volt, Portugália esetében ez az érték 2008 óta duplájára növekedett. Görögország rendelkezett az eurozóna legnagyobb költségvetési hiányával, melynek mértéke az EU által előirányzott GDP arányban mért 3 százaléknál csaknem négyszer magasabb. Portugália adósságállománya a GDP 85 százalék-át teheti ki idén.
A napokban már több delegáció is megfordult Athénban, hogy a helyzetről tájékozódjon. Az Európai Bizottság ráadásul kiakadt, hogy a görögök hamis adatokkal félrevezették az uniót. Megfordult még az IMF és az unió elnöke is a bajba jutott országban. A hírek szerint pedig az Európai Bizottság befagyaszthatja a Görögországnak járó felzárkóztatási támogatásokat, hogy az athéni kormányt a súlyos költségvetési és adóssággondok hatékony kezelésére ösztökélje.
Brüsszeli diplomaták szerint a bizottság a nyomásgyakorlás eszközeként tartja számon, és szükség esetén be is kívánja vetni a Kohéziós Alapból származó támogatások felfüggesztését. A legutóbbi, 2008-as adatok szerint a 10 millió lakosú Görögország 4,7 milliárd eurót kapott ebből a forrásból, még a 38 milliós Lengyelországnál is többet. A 2004-ben csatlakozott országok legnagyobbika 4,6 milliárd euróhoz jutott a tagállamok közötti fejlettségi különbségek kiegyenlítésére szolgáló alapból.
A brüsszeli bizottságnak komoly aggályai vannak a hivatalos a görög statisztikai adatközlések megbízhatóságával kapcsolatban. "A jelenlegi rendszer nem biztosítja a nemzeti statisztikai hivatal függetlenségét és a felelősségteljes munkavégzés feltételeit" - áll egy jelentésben, amelyet az uniós pénzügyminiszterek soron következő ülésén, január 19-én tárgyalnak meg.
Az athéni kormány tavaly novemberben az addigi duplájára, a bruttó hazai termék (GDP) arányában számolva 12,7 százalékra emelte a 2009-es államháztartási hiányra vonatkozó előrejelzését. A hiány-előrejelzés szinte példátlan emelését követően a nagy nemzetközi hitelminősítők egymás után lerontották a görög adósbesorolást, ami a dubaji adósságválság kirobbanása utánihoz fogható piaci turbulenciához vezetett.
A hitelminősítők a december eleji osztályzatrontás előtt sem vesztegettek sok jó szót a görög közfinanszírozási helyzetre, sőt már korábban nyíltan a pénzügyi adatok manipulálásával vádolták a görög hatóságokat. A Fitch Ratings például már 2004 végén azt írta egy elemzésében, hogy a görög kormány alaposan kozmetikázza az államháztartási hiányadatokat, és vélhetően az euróövezetbe is hasonlóképpen sikerült bejutnia a dél-európai országnak.
A görög kormány most határozott egyensúlyteremtő intézkedésekre készül, és azt ígéri, hogy alig két éven belül visszaszorítja a hiányt az euróövezeti tagoktól megkövetelt, GDP-arányosan 3 százalék alatti szintre. "2012 végére teljesítjük a 3 százalék alatti hiánycélt" - mondta Giorgos Papakonstantinou pénzügyminiszter a Handelsblatt című német gazdasági lap szerdai száma szerint. A statisztikai adatok megbízhatóságával kapcsolatban a miniszter megjegyezte: "újra áttekintettük a kimutatásokat, és a részletes számítások immár szilárd alapot biztosítanak a következő időszak hiánycsökkentési erőfeszítéseihez."
Egyre több panaszos szerint pótdíjazták parkolójegye ellenére
Az elmúlt időszakban az ügyfélszolgálatokon megszaporodott azon állampolgárok száma, akik szerint érvényes parkolójegyük ellenére pótdíj megfizetésére kötelezték őket; a ...
Egyre több panaszos szerint pótdíjazták parkolójegye ellenére
Az elmúlt időszakban az ügyfélszolgálatokon megszaporodott azon állampolgárok száma, akik szerint érvényes parkolójegyük ellenére pótdíj megfizetésére kötelezték őket; a ...
Kicsi fiam, mi kell még?
Ez a pult 160 éve termeli az adót a magyar államnak - mondja a Veres Pálné utcai Libál Optika 96 éves tulajdonosa, Emmi néni. Az üzletben még tanulóként kezdő, ...
Júliustól másképp kell kötni a munkaszerződéseket
A munkaszerződések megkötése, módosítása tekintetében nagyon fontos változások, újítások lesznek a jelenlegi munkajogi szabályozáshoz képest, így például nem lesz ...
Május 31-ig kell bevallani az élelmiszerlánc-felügyeleti díjat
Magyarországon az érintetteknek első ízben kell bevallaniuk az úgynevezett élelmiszerlánc-felügyeleti díjat, fizetésre kötelezett minden, az élelmiszerlánc felügyelet ...
Orbán külföldön próbálkozik a nagybankok megdolgozásával
Összefognának a visegrádi négyek, hogy az Európai Unión keresztül bírják rá a náluk meglévő külföldi bankokat, hogy több pénzt hagyjanak az országaikban. Az Orbán Viktor ...
Az összes bank az OTP-nek szurkol
Kínos helyzetbe kerülnének a hazai bankok, ha az OTP-vel szemben jogerősen pert nyert devizaadós ügyében a Kúria is tisztességtelennek találná az eddigi banki ...
Nálunk is van ütőkártya: bizonyos esetekben a név- és lakcímadatok letilthatóak
Bár az Országgyűlés elfogadta a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról szóló törvény módosítását, a név- és lakcímadatok bizonyos esetekben ...
Hallani sem akarnak a fociadóról a kocsmák
Megdöbbentek a kocsmák, de nem hajlandóak fizetni azért, hogy közvetíthessék a futball-Eb-t és az olimpiát. A köztévé jogdíjat hajtott volna be rajtuk, de végül letett ...
Elfogadták a gyermekbarát igazságszolgáltatásról szóló törvényt
Egyes bűncselekmények sértettjeinek a nagykorúvá válásuktól még öt évig lehetőségük lesz feljelentés megtételére, garanciákat építenek be a fiatalkorú terhelt és a ...
"Ha áthelyeznénk Brüsszelbe, ott is gond nélkül működne"
A magyar közigazgatásban kevés olyan szervezet akad, amely a Gazdasági Versenyhivatalhoz hasonló mértékben integrálódott az európai intézményrendszerbe, "ha ezt a ...
Barikádharcra készül Orbán a villámköltségvetéssel
A szokásos több hét helyett alig pár nap alatt, ráadásul vaktában kell megmondaniuk az állami intézmények vezetőinek, hogy mennyi pénzt fognak elkölteni jövőre. Orbán ...
Küszöbön áll a napon belüli forint átutalás bevezetése
Hét év után idén végre beérik a hazai bankszektor régóta áhított gyümölcse, július elsejével jön a napon belüli forint átutalás rendszere. Az Allen & Overy szakértője, ...
A Nemzeti alaptanterv kiemelten kezeli a diákok jogtudatosságát
A Nemzeti alaptanterv nagy jelentőséget tulajdonít a diákok jogtudatos nevelésének, jogkövető magatartásuk kialakításának, és annak, hogy a diákokban kialakuljon az ...
Túl sokat kér Navracsics
Keményebb ítéleteket várna a bíróságoktól az igazságügyi miniszter. A Cozma ügy miatt elégedetlen.
Maffiaállamot takargatnak
Aurovíziós Dalfesztivál házigazdája, Azerbajdzsán korrupciót és kemény elnyomást próbál elfedni.
Messi tanította Guardiolát
A leköszönö edző szerint Messinek köszönheti, hogy folyamatosan versenyképes tudott lenni a Barcelonával.