Sanghaj lehet Kína új Hongkongja

Vágólapra másolva!
Csak jó ötlet kell, és nagyon sok pénzt lehet keresni Kínában a magyar vállalkozóknak - vélik egyöntetűen az ázsiai országba delegált magyar külképviselők. Egy azonban biztos: gazdasági szereplőként és turistaként is érdemes helyi kapcsolatot szerezni, enélkül ugyanis nem lehet boldogulni. Lebecsülni azonban nem szabad a földrésznyi országot, Pekingben például egyetlen év alatt több metróvonalat építenek meg, mint amennyi Budapesten van.
Vágólapra másolva!

Mindenképpen érdemes komolyan venni a kínai piac adta lehetőségeket, ugyanakkor ész nélkül nem lehet belépni erre a piacra, több fontos szempontot is ajánlatos figyelembe venni. Az egyik legfontosabb - és sokak számára elsőre nehéznek látszó - feltétel, hogy helyi partner nélkül még próbálkozni sem szabad - mondják egyöntetűen az országot ismerő magyar diplomaták. Amennyiben azonban valaki úgy dönt, hogy van keresnivalója egy óriási belföldi piaccal rendelkező országban, komoly segítségre számíthat a számtalan probléma megoldásában. A kínai gazdaságot egyébként nem szabad egy tipikus kommunista piacgazdaságként elképzelni. A szabad versenyt jól jellemzi, hogy szinte az összes nagy nyugati gyorsétterem vagy akár élelmiszerhálózat megtalálható az országban, de a helyi őstermelők is szabadon piacra vihetik termékeiket.

Mit is kell mérlegelni a belépéshez

A kínai piacra lépés egyik legfontosabb szabálya tehát, hogy legyen helyi partner. A helyi szokások ismerete és kínai nyelvtudás nélkül ugyanis biztosan nem boldogul egy külföldi vállalkozó. Ráadásul Kínában Magyarországhoz képest is sokkal nagyobb jelentősége van a baráti kapcsolatoknak az üzlet sikerességében. A sanghaji magyar főkonzulátus főkonzulja, Hajba Tamás szerint is kiemelten fontosak a kínai piac meghódításához a személyes kapcsolatok.

"A külföldiek ezért nincsenek is túl jó pozícióban, ezért mindenképpen érdemes megbízható helyi embereket alkalmazni, ők ugyanis sokkal jobban megértik egymást" - hívja fel a figyelmet a főkonzul.

Kínai partnerre azért is szükség van, mert nagyon nehéz az országban megbízható, jó munkaerőt találni - mondja Geiger Mihály, a Pekingi Magyar Nagykövetség tanácsadója. Ráadásul igencsak fontos, hogy az ember jól ismerje beszállítóit, és tudja, honnan lehet jó és olcsó árut beszerezni.

A képet készítette: Deák Bálint

Akár amerikai városkép is lehetne, de ez Peking

Lehetőségek egyébként vannak, csak egy jó ötlet kell. Egész Kínában nincsen például egyetlen magyar étterem sem. Ugyanakkor egy étterem nyitását is jól meg kell gondolni az előbb felsorolt gondok mellett, ugyanis a védelemről sem árt gondoskodni ebben az esetben. Aki azonban vállalkozna, például étterem nyitására, az biztosan találna olyan helyi vendéglőst, aki ismeri a helyi viszonyokat, viszont a kínai étteremről szívesen vált át valamilyen más nemzet konyhájára.

A cégalapításra fél-1 évet rá kell szánni, és mintegy 50 ezer eurót. A papírok beszerzése sem könnyű, ugyanakkor most nagyon jók a kínai-magyar kapcsolatok, amit érdemes lehet kihasználni. Ezt egyébként Yu Xuxin, a kínai kereskedelmi minisztérium európai főosztályának első titkára is megerősítette magyar újságíróknak, kiemelve, hogy a két ország közötti jó politikai viszony elősegíti a gazdasági kapcsolatok fejlődését is. Ezt a mondatot lehetne akár egy udvarias gesztusnak is tekinteni, az első titkár azonban külön kiemelte, hogy Magyarország a kelet-európai országok közül kiemelten fontos Kína számára, amit az is mutat, hogy egyedül itthon van jelen a Bank of China, illetve közvetlen repülőjárat is csak Budapest és Peking között van a kelet-európai országokkal. Jelenleg egyébként jóval több a kínai export a magyarnál, de nem céljuk, hogy ez mindenáron így maradjon - mondta az első titkár. A kínai adatok szerint a magyar export 2006-ban 700 millió dollár volt, míg a kínai 3,28 milliárd dollárt tett ki. A jelentős különbség okai között van egyébként az is, hogy sokkal több kínai befektetés valósult meg Magyarországon, mint fordítva.

A cégalapításnál természetesen vannak itt is kiskapuk, Geiger Mihály például arra hívta fel a figyelmet, hogy Hongkongban (amely különleges adminisztrációs övezetnek számít, Makaóval együtt) sokkal egyszerűbb a cégalapítás, és onnan könnyebb bejutni a belső piacra. A könnyebb és gyorsabb piacra jutáshoz érdemes lehet helyi ügyvédeket alkalmazni.

Persze rögtön felmerülhet az emberben, honnan is akasszon le az ember egy jó kínai partnert. Ebben segítséget nyújthatnak a kint élő magyar diplomaták, illetve jó alkalmak lehetnek erre azok a kiállítások, amelyeket direkt azért szerveznek, hogy a vállalkozások jobban megismerhessék egymást. Szeptembertől egyébként 8 nagyobb városban tartanak magyar napokat Kínában, hogy a helyiek jobban megismerjék az országot.

Ahol érdemes lehet megjelenni: Sanghaj

Sanghaj a gazdasági motorja Kínának, és a magyar-kínai kereskedelemből is 40 százalékkal részesednek az ehhez a városhoz tartozó tartományok. Éppen ezért a magyar vállalkozások számára komoly beszerzési forrást, illetve piaci lehetőséget is jelent ez a város - mondja Hajba Tamás. (Sanghajban 3 éve van magyar főkonzulátus, amely kifejezetten a gazdasági kapcsolatok elősegítésére jött létre.) Ezen a környéken jelentős fogyasztói réteg van az átlagnál is nagyobb fejlődésnek betudhatóan, ami jó lehetőséget ad magyar termékek eladására.

Forrás: [origo]

Szmog leng a város felett (Sanghaj)

Hajba Tamás szerint ezen a környéken több gazdasági potenciál található már, mint Hongkong környékén. Így a főkonzul szerint bűn nem jelen lenni ezen a piacon.

A város stratégiai jelentősége egyébként abban rejlik, hogy Kínában sokan tartják úgy, hogy amit Sanghajban megvesznek az emberek, azt érdemes vásárolni. Így szinte minden nyugati cég jelen van a környéken presztízs- és reklámokokból, az értékesítésük nagy részét azonban már Kína egyéb területein realizálják.

A főkonzul azt is hangsúlyozta, hogy várják a jó ötlettel rendelkező magyar vállalkozásokat, és igyekeznek mindent segítséget is megadni a sikeres üzlethez. A konzulátuson a magyar vállalkozások segítésére néhány héten belül megnyitnak egy gazdasági irodát, ahol az ügyek intézését segítik.

Jelenleg a legnagyobb magyar cég a Richter, amelyik jelen van ezen a piacon (nemrég tette át székhelyét Pekingből Sanghajba), de a Graboplast is értékesít helyi partnerrel.