Obama szerint Kína manipulálja valutáját

Vágólapra másolva!
Barack Obama amerikai elnök szerint Kína manipulálja nemzeti valutáját - jelentette ki Timothy Geithner pénzügyminiszter-jelölt a szenátus pénzügyi bizottsága tagjainak kérdéseire adott írásos válaszában.
Vágólapra másolva!

Obama elnök "gazdasági szakértők széles körének véleményére alapozva úgy véli, hogy Kína manipulálja a jüant" - tartalmazza egyebek között a pénteken ismertetett dokumentum. Geithner szerint az új amerikai elnök kész agresszívan fellépni és felhasználni minden diplomáciai lehetőséget annak érdekében, hogy megváltozzon a jelenlegi helyzet.

Elemzők szerint Geithner kijelentése azt jelzi, hogy az új amerikai vezetés keményebb politikát folytat majd Kínával kapcsolatban, mint elődje.

A szenátus pénzügyi bizottsága csütörtökön támogatta Timothy Geithner pénzügyminiszteri jelölését. A szenátus egésze várhatóan hétfőn szavaz a jelöltről.

Kína cáfolta, hogy manipulálja a valutáját, válaszul az amerikai pénzügyminiszter-jelölt ezzel kapcsolatos állítására. A kínai kereskedelmi minisztérium pénteki közleménye szerint a kínai kormány soha nem alkalmazott valutamanipulációt azért, hogy előnyökhöz jusson a nemzetközi kereskedelemben.