Vágólapra másolva!
A magyar válogatott csapatkapitánya közvetlenül az Arsenal sztárja, Thierry Henry mellett öltözött, majd trükközött a Puskás-stadion öltözőjében. Hogy mindez miként lehetséges? Közös munkaeszközük hozta őket össze, hiszen mindkét játékos egy vadonatúj, forradalmi újításokkal kifejlesztett cipőt használ a jövőben.

A budapesti sajtótájékoztatón ugyan az aznap épp a Bernabeuban fellépő Henry és a birminghami visszatérésére készülő Gera személyesen nem lehettek jelen, de életnagyságú posztereken, valamint videoüzeneteken és reklámfilmeken láthatóak voltak.

Gera Zoltán egyébként még tavaly ősszel vett részt azon a fotózáson és forgatáson, amely miatt Párizsba kellett repülnie. A Nike által kibérelt műteremben a forgatás során a tökéletes hatás miatt gyepszőnyeget telepítettek. A Mercurial Vapor termékcsalád valamennyi darabjában lefényképezték Gerát is, akivel ugyanolyan beállítású fotók készültek, mint Henryval, Rooneyval, vagy éppen Ronaldinhóval.

A magyar válogatott csapatkapitánya már megkapta a fehér-arany-fekete színüsszeállítású stoplist, melyet reményei szerint mielőbb bevethet élesben is valamelyik Premier League-mérkőzésen.

Gera a következőképpen vélekedett a cipőről: "A mostani Vapor ősét Ronaldón láttam először, és azonnal beleszerettem a cipőbe. Később sokat használtam, és bár a mostani MVIII még csupán párszor volt a lábamon, egyértelműen érezhető a fejlődés. A sarokrészen nagyon sokat dolgoztak, és a cipő még a korábbiaknál is könnyebb. A szakemberek kimutatták a kísérletek során, hogy 100 méteren 3 másodperccel is gyorsabb lehet egy játékos ebben a cipőben. Mindezt azt hiszem nehéz lenne érezni, hiszen ilyesmit csak laboratóriumi körülmények közepette lehet tesztelni, az azonban már az első felhúzáskor érezhető, hogy ez a futballcsuka minden korábbinál jobban hasonlít egy futócipőhöz. Ez számomra nagyon örömteli jel, mert mindig is arra vágytam, hogy futócipőben játszhassak. Nagyon remélem, hogy mielőbb élesben is kipróbálhatom, hiszen a szavaknál azért a tettek sokkal többet mondanak."

Gera Zoltán egyébként örömmel üdvözölte a Nike legújabb akcióját, melynek keretében Magyarországon is megrendezik a Joga 3 tornát, melynek keretén belül a lakótelepi grundokon játszhatnak a fiatalok három a három elleni játékot. Az eseményre a háromfős csapatoknak négy korosztályban március 15-től lehet majd itt nevezni, és szinte biztos, hogy az egyes helyszíneken, valamint a június 11-ei városligeti döntőn Gera Zoltán is feltűnik majd, hogy megnézze és biztassa az utódokat.