Vágólapra másolva!
 

Gera Zoltánt szakemberek és szurkolók egyaránt a legjobb és legértékesebb aktív magyar labdarúgónak tartják. A Pécsről induló fiatalember ma már egy ország kedvence, de viharos és rendkívül problémás gyermekkora miatt évekkel ezelőtt szinte senki nem adott esélyt arra, hogy akár a magyar első osztályban bemutatkozzon. Gerzson ma a legmagasabban jegyzett magyar játékos, aki amellett, hogy a válogatott csapatkapitánya, hétről-hétre pályára lép a Premier League mérkőzésein a West Bromwich Albion színeiben.

A labdarúgást rajongásig szerető édesapjától tanulta az első mozdulatokat, de már akkor látszott, hogy született tehetségről van szó, akit csak elrontani lehet. Majdnem sikerült is...

Gerzson problémás családban nőtt fel, egy idő után többet volt az utcán, és játéktermekben, mint otthon vagy az iskolában, és az ital, valamint a kábítószer rabja lett tizenévesen. Pécsi utánpótlás-edzők - köztük elsősorban a legendás szakember, Garami József - mindent megtettek azért, hogy kirángassák a bajból, de próbálkozásaik kevés sikerrel jártak. Úgy tűnt, hogy Gera Zoltán örökre elvész a labdarágás számára.

A változást aztán egy, a Hit gyülekezetében tett látogatás hozta meg számára, és miután Isten felé fordult megváltozott az élete. Édesapja és barátai unszolására visszatért a pályára, igaz eleinte kispályán is csak perceket bírt, hiszen szervezetét annyira kizsigerelték az előző évek.

NÉVJEGYKÁRTYA
született: 1979. április 22., Pécs
magasság/testsúly: 182 cm, 76 kg
iskolai végzettség: Testne- velési Egyetem, rekreáció és sportmenedzser szak
klubjai: Harkány, Pécsi MFC, Ferencváros, West Bromwich Albion (angol)
posztja: támadó középpályás
válogatottság/gól: 33/9
első mérkőzés a válogatottban: 2002. február 13.: Magyarország - Svájc 1-2
először csapatkapitány a válogatottban: 2004. február 19.: Magyarország - Lettország 2-1
első gól a válogatottban: 2002. október 16.: Magyarország - San Marino 3-0 (mesterhármas)
eredményei: magyar bajnok a Ferencvárossal (2001, 2004), Magyar Kupa-győztes a Ferencvárossal (2003, 2004), az év labdarúgója Magyarországon (2002, 2004, 2005).


Első Üllői úti bajnoki meccsén még meglehetősen gyenge fizikális állapotban volt, de amíg bírta erővel, addig parádésan futballozott, és ami nem elhanyagolható: rögtön gólt is szerzett. A gól után pedig jött az azóta védjeggyé vált kézenátfordulás és szaltó, így nem csoda, hogy Gerzson egyből közönségkedvenc lett.

A Fradiban négy év alatt 115 bajnoki meccsen szerepelt és 32 gólt szerzett. Kétszer nyert bajnoki címet, és kétszer Magyar Kupát, miközben nemcsak bekerült a válogatottba, de ott kulcsember is lett.

A nemzeti csapatban Gellei Imre adott neki először lehetőséget, és Gellei kapitánysága alatt lőtte első gólját is, mégpedig San Marino ellen. Azon a meccsen rögtön mesterhármast ért el, méghozzá úgy, hogy három egészen parádés találatot ért el, melyek közül az egyiket az Eurosport televíziós csatorna a selejtezőkör legszebb találatának választott.

Nem sokkal később már több európai csapat ajánlata közül válogathatott Gerzson, aki azonban többek között a Galatasaray invitálását is visszautasítva úgy döntött, hogy újabb szerződést ír alá a Ferencvárosnál.

2004 nyarán viszont már elkívánkozott Magyarországról, és miután magánéletében is változás állt be, így friss házasként, feleségével Tímeával együtt utazhatott Birminghambe, hogy megkezdje angliai karrierjét a West Bromwich Albion színeiben.

Sokan féltették a Premier League színvonalától, iramától, de Gerzson rácáfolt minden kétkedőre, és fantasztikus szezont produkált. Egyike volt a Premier League azon 11 játékosának, aki valamennyi meccsen pályára lépett, és teljesítményével kivívta a szakemberek kimagasló elismerését is. 2845 percet töltött a pályán, 6 gólt szerzett, és döntő érdemeket szerzett abban, hogy újonc csapata óriási meglepetésre kiharcolta a bennmaradást.

Az első szezon végén Gera Zoltánt több tekintélyes szaklap, így soccernet.com is az év álomcsapatába választotta, és az év újoncainak versengésében is rendre ott volt a dobogón szinte valamennyi szavazáson.

A holtszezonban napvilágot láttak olyan pletykák is, hogy klubot vált, és esetleg a Tottenham, a Bolton, az Aston Villa, vagy a Liverpool csapatánál folytatja, de a híresztelések nem bizonyultak valósnak, így a West Bromwich csapatában kezdte meg második idényét, melynek elején korábbi kéztörése, és az azt követő operáció miatt több gondja is akadt, de továbbra is rendre csapat legjobbjának számít a meccseken.

Sajnos az idény nagy részében a WBA-nak sérülés miatt nélkülöznie kellett a játékost, a birminghamiek végül nagy csatában ugyan, de kiestek az élvonalból. Gera a 2006/07-es idényben is szeretett volna az élvonalban játszani, több klub is bejelentkezett a labdarúgóért, ám a WBA nem volt hajlandó megválni tőle, hiszen a birminghamiek célja az azonnali feljutás - Gerával.