A mi szabadidő-autónk: Suzuki Vitara 1.6 GL+ tartósteszt

Suzuki Vitara használt
Vágólapra másolva!
Másfél éve napi rendszerességgel használjuk a magyarok legkedveltebb modelljét, egyúttal a hazai autópiac fennállásának első igazi SUV-slágerét. Sok jó élményünk gyűlt az esztergomi Vitarával, de van néhány negatív tapasztalatunk is.
Vágólapra másolva!

A Suzuki 2015-ben vágott bele a Vitara gyártásába (itt olvashatja első tesztjét), s a legújabb esztergomi modell igazi sikertörténet: a bemutatás óta jól fogy a kiskategóriás SUV, ráadásul a 2017-es évet 8786 eladott darabbal abszolút elsőként zárta a magyar piacon. Európában is kelendő a 4,17 méter hosszú modell, a felhasználói tapasztalatok pedig alapvetően mindenhol kedvezőek.

A 205/60 R16-os Hankook téli abroncsok keskenyebbek, mint a gyáriak, lemezfelnivel nem mutat olyan jól, mint az eredeti alutárcsákkal. A kilátás hátra átlósan kissé korlátozott, a halogén fényszóró sötétben csak átlagos képességű Forrás: Az Autó

Nekünk sincs túl sok okunk panaszra azzal az autóval, amelyet szerkesztőségünk használ. A piros-fekete GL+ modell

2016 augusztusa óta közel 52 000 kilométert futott,

vagyis nem sokat unatkozott. Úgy gondoltuk, most már időszerű megosztanunk közös élményeinket.

Kellemes ülések, szerény minőségérzet

A magas építésmódnak hála könnyű a beszállás mindkét sorba, igaz, a hátsó traktus lábtere kisautós (a tengelytáv mindössze 2,5 méteres). Valamennyi műanyag kopogósan kemény, ráadásul a gyár még a felületek kialakításával sem trükközik, hogy legalább jobbnak tűnjenek a plasztikok, mint amilyenek valójában, de ezt már megszokhattuk a mai Suzukiktól. Ugyanakkor emiatt a minőségérzet sokkal rosszabb, mint egy konkurens francia vagy német modellnél.

A kesztyűtartó nem hatalmas, az alatta látható részről esett le a kárpitelem; ha elszakadt, nem érdemes pótolni Forrás: Az Autó

Emellett az sem vall túl sok belsőépítészeti átgondoltságra, hogy a díszítőbetétek között matt alumíniumot, acélszürkét és krómozottat is találunk, ez így együtt nem az igazi. Rossz, hogy

a műszerfal felső panelje vonzza a port,

nagyon hamar koszos lesz, és letakarítani sem könnyű (szinte mindig maradt rajta szösz). A jó oldaltartású, hosszú távon sem fárasztó, állítható magasságú első ülések kárpitjain még nem látszik a használat, ahogy a bőrkormányon sem.

Az utólag vett gyári könyöklő nem olcsó (több mint 60 ezret fizettünk érte), de jó: állítható, masszív, s aljában méretes üreg bújik meg Forrás: Az Autó

Sajnos a váltókar gombján lévő krómozott díszgyűrű 40 ezer kilométernél elrepedt, és meg is sebezte a vezető jobb kezének tenyerét; még nem reklamáltunk miatta, de bízunk benne, hogy garanciában kicserélik. Elszakadt a kesztyűtartó alatti részre felrögzített textilkárpit egyik füle: a félig merev szövetdarab így állandóan lehajlott a lábtérbe, ezért leszedettük a szervizben, ahol azt mondták: ez típushiba, hiszen egy pillanat alatt le lehet rúgni, nem is érdemes újat venni.

Érintőképernyős kalandok

GL+ szinttől jár hozzá a Bosch-gyártmányú érintőképernyős fedélzeti rendszer. Emiatt már kétszer kellett szoftverfrissítésre vinni az autót:

hol megállt a navi térképe, hol recsegett a kihangosítója.

A MirrorLink funkció nem működik az általunk használt okostelefonnal (ezt sok felhasználó is írja panaszként), és nem jó, hogy a telefonkönyve sokszor a neveket nem, csak a számokat írja ki, ráadásul a lista hajlamos ugrálni, így menet közben félretárcsázhatunk.

Jól áttekinthető, de gyorsan porosodó műszerfal. A váltókar előtti fiókban sok minden elfér Forrás: Az Autó

Egyébként a rendszer kezelése nem nehézkes, igazából szerethető darab. Zavaró, hogy a vezető előtti műszerfali óra és a fedélzeti rendszer órája eltérően jár, mivel utóbbi a GPS-ről maga állítja be a pontos időt, s hozzá képest folyton késik a másik (állandóan lehet állítgatni, majd idővel az ember inkább beletörődik ebbe).

Végre egy Suzuki rendes csomagtartóval

Kezdetben menet közben semmi sem zörgött, de mára a kalaptartó nyikorgása állandó kísérő (főleg rossz úton lármázik, mert nem támaszkodik fel jól az ötödik ajtón), és a B-oszlop, valamint a műszerfal középső része felől is hallani néha nyöszörgést. A csomagtér jól használható,

három nagy bőröndöt bele lehet gyömöszölni,

gond nélkül beleférnek egy háromtagú család cuccai négy-öt napra.

A kétszínű fényezés drágább, mint a metál (előbbi 180, utóbbi 130 ezer Ft), de kissé „vékony": könnyű megkarcolni, s a felverődött kövek fémig hatolnak. A GL+-nál széria az este is jó képet adó tolatókamera és a sötétített hátsó üvegezés Forrás: Az Autó

Hatásos az ülésfűtés, ám a szélvédő-párátlanítás és a tükörfűtés hatásfoka gyenge, ez télen különösen bosszantó. Az ablaktörlő lapátokat néhány száz kilométer után cserélni kellett, mert csúnyán csíkoztak. Jellemző, hogy a budaörsi márkaszerviz nem éppen udvarias munkafelvevője lényegében kinevetett bennünket, amikor a garanciális csereigényünket jeleztük, de az a műhely, ahol újként átvettük az autót (Suzuki Gusztáv), szó nélkül cserélte a hibás darabokat.

Cikkünk nem ért véget, kérjük, lapozzon!