Nem gyógyszer kell, hanem a dolgok átértékelése
2005. szeptember 7., szerda, 17:12


Tanácsadónk Szendi Gábor klinikai szakpszichológus. Ha szeretnéd megosztani valakivel gondjaid, tanácsot szeretnél kérni, fordulj hozzá e-mailben.



Pánikbeteg a fiam, hogyan segítsek?

Tisztelt Doktor Úr!

22 éves fiunknál 2003 novemberében pánikbetegséget diagnosztizáltak agorafóbiával. Kb. 1 év gyógyszerszedést fél év tünetmentesség kísért, majd idén július végén ismét jelentkeztek a  pánikbetegség tünetei.

Mindkét esetben a pánikrohamot jelentős fizikai, szellemi  megterhelés és folyamatos stressz előzte meg. Nagyon korai kelés, napi 3,5 órai utazás, iskola és nyelvtanfolyam, majd  a következő iskola  elvégzése,  munka mellett, vizsgák.

Az első pánikroham akkor jelentkezett, miután az egyik tanárnője (aki mellesleg pánikbeteg) a fiunk által jelzett rosszullét iránt érdeklődött, és ott, az órán rögtön diagnosztizálta nála a pánikbetegséget. Még azt is közölte vele, hogy ezt sürgősen kezeltesse, mert ebbe bele is lehet halni. Ő is pánikbeteg, nincs autójuk, buszra nem száll, mindenhova csak gyalog és kerékpárral közlekedik, a városból pedig ki sem megy. A fiunk az iskolából hazatérve olyan pánikrohamot kapott, hogy orvost kellett hívni hozzá.

A belgyógyászati kivizsgálás során csak EKG készült - az normális eredményt mutatott -, egyéb vizsgálat a mai napig nem  történt.

A pszichiátrián gyógyszert írtak fel, majd 2 hónap után gyógyszert váltottak. Ezt kb. 10 hónapig szedte, a gyógyszerszedés vége felé azonban erősen felfokozott érzelmi állapot jellemezte, ezért a gyógyszerről fokozatosan le lett állítva.

Ezt követően kb. fél évig nagyjából tünetmentes volt. A vizsgákat sikeresen letette, az iskolát befejezte, majd másnaptól úgymond belevetette magát a munkába. Napi 12-13,5 órákat dolgozott. Azután vasárnap este jött az újabb rosszullét. Ezt hét közben már enyhe agresszivitás, látható fáradékonyság és elmondása alapján szédülés jellemezte.

Ügyeletet hívtunk, pszichiáterhez pedig csak kedden jutottunk, mivel a környékünkön a nyári szabadságok miatt orvost nem találtunk. A klinikán egy kedves, de szakvizsga  nélküli fiatal doktornő látta el. 3 perc vizsgálat után és az előző lelet alapján felírta a régi gyógyszerét, de nagyobb adagban. Azután háziorvosunk visszacsökkentette a gyógyszeradagot, mert a nagy adagtól fiunk rosszul volt, illetve írt még föl nyugtatót.

Mindkét esetben változtattunk a megterhelő körülményeken (későbbi kelés, nyelvtanfolyam abbahagyása, most a munkahely elhagyása stb.). Jelenleg új munkahelyen dolgozik, 8,5 órás a napi munkaidő, a tanulmányokat befejezte, ezáltal a tartós stressz megszűnt, valamint a gyógyszer szedése miatt (?) jó a közérzete, ki tud kapcsolódni, pihenésre is jut ideje, úgy tűnik, hogy jól van.

Ez azonban nem teljesen igaz. A helyben állást, a tömeget, a mozgólépcsőre szállást, buszra szállást, a számára kellemetlen, kényelmetlen dolgokat továbbra is elkerüli, vagyis  remekül megszervezi magának, hogy ezeket el tudja kerülni. (Ezek a helyzetek régebbi rosszulléthez, vagy kellemetlen élményhez kapcsolódtak. Pl. 14 éves korában egyszer erősen szédült a mozgólépcsőn, vagy pl. egy iskolai ünnepségen  egy órai tűző napon állás után elájult.) Ha nagyon muszáj, akkor azonban ezekben  a helyzetekben is gond nélkül helyt áll. Ami nem nagyon muszáj, vagy kötelező, az alól elkerülő magatartással mindig kibújik.

A pánikrohamot megelőző főbb tünetei:

Agresszivitás, türelmetlenség, alvásproblémák, ájulás érzése, fulladás érzés, gombóc a torokban, verítékezés, magánkívüliség érzése, "megőrülés" érzése.

Az idei rosszullétnél a szédülés volt nagyon jellemző tünet, étkezéskor nyeléskor meg akart fulladni, keze zsibbadt, és az előzőekben felsoroltak enyhébb formában. Mindkét esetben felszökött a vérnyomása is. Megítélésünk szerint a mostani rosszulléte nem volt olyan súlyos, mint az előző.

Gyermekkora óta sokféle pollenre allergiás, krónikus bronchitisze volt évekig. Kb. óvodás kora óta semmiféle húst, húskészítményt nem eszik meg. A meleget nem szereti, sok folyadékot fogyaszt. Mozgékony, aktív, impulzív egyéniség. A tanulási problémák kb. 12 éves kora óta végigkísérték. Nagyon akart teljesíteni (mi is ezt vártuk), de a képességei  miatt nem a várt eredményeket érte el. A Nevelési Tanácsadó átlagos intelligenciát mért szórt teljesítménnyel. Analizáló-szintetizáló képesség nagyon gyenge volt, valamint nagyfokú szorongás jellemezte.

A vizsgálat után az otthoni elvárásokat a képességeihez igazítottuk, mindenben segítettük, azonban az iskolában rengeteg kudarc érte a sok tanulás ellenére, valamint mindenki előtt szégyellte eredményeit. Igazán ezzel kapcsolatban kezdett kialakítani elkerülő magatartásokat legelőször.

Tágabb családunkban sem volt pszichiátriai beteg, édesanyámat azonban igen nagyfokú szorongás jellemezte: rendkívüli módon tudott aggodalmaskodni mindenen.

Az ön véleménye szerint fiunk agorafóbiás pánikbetegségben szenved, vagy csak ki volt merülve?

Meddig szedje a gyógyszert? A klinikán azt mondták, hogy tovább kellett volna még szednie, de az előzőekben már említettem, hogy 10 hónap után mit váltott ki. Háziorvosunk azt mondta, hogy minimum fél évig szednie kell, mert azonnal vissza fog zuhanni a betegségbe.

Milyen életmódot, étkezést javasol? Mit szabad és mit tilos fogyasztania?

Tanuljon-e nyelvet (nyelvvizsgája még nincs), vagy egy ideig ezt szóba se hozzuk?


A pszichológus válasza

Kedves Levélíró!

Fiuk tüneteit természetesen a túlfeszített munka és az alulteljesítéstől való szorongás okozta, erre nem gyógyszer kell, hanem a dolgok átértékelése, ahogy nagyon helyesen tették is. Az agorafóbiás tünetek és kisebb félelmek ugyancsak nem fognak gyógyszer hatására elmúlni. Fiuk tanárnője ostobaságot mondott, amikor azt állította, hogy pánikbetegségbe bele lehet halni. Ez egyszerűen az ő aggodalma, szorongásban nem szoktak meghalni. A rohamok visszatérésekor megfigyelhető szédülés és kézzsibbadás tipikusan a túllégzésből ered, szorongáskor általában gyorsabb lesz a légvétel, és ez  a fokozott oxigénbevitel miatt  szédülést, zsibbadást, látászavart, deperszonalizációs (elidegenedettség) érzéseket okoz. A jelenséget bárki előállíthatja, ha felfúj egy gumimatracot.

Az antidepresszánskezelés meglehetős tévút a pánik kezelésében, még ha a pszichiátriai protokollok ezt is javasolják. Mint egy korábbi cikkemben  leírtam, a pániknak legalább két altípusa van, amiről a pszichiátria nem vesz tudomást a diagnózisokat vulgarizáló és leegyszerűsítő diagnosztikus rendszere alapján, és a pánikot valami egységes biológiai zavarnak tekinti.

Valójában az eredeti pánikdefiníciónak mindig is elkülönítő ismérve volt a teljes váratlanság, vagyis, hogy a rohamot nem körülmények, előzetes szorongás, stb. váltja ki, hanem valóban "derült égből villámcsapásként" jelentkezik. Ez a típus a biológiai vagy spontán pánik, amelyre eredetileg, még az ötvenes években, Donald Klein hatásosnak talált egy régi típusú antidepresszánst.

A másik típusú pánikroham az úgynevezett szituációhoz kötött rohamtípus, amelyre Klein és mások eredményei szerint nem hat az antidepresszáns. A klinikai praxisban ebbe a második típusba tartozik a betegek 90-95%-a, de erről a napi rutinban tudomást sem vesznek, mert nem is ismerik az alapvető farmakológiai és mechanizmusbeli különbséget a két altípus közt. Ennek okát messzire vezetne elemezni.

Viszont fia és az antidepresszánssal kezelt pánikbetegek tömege, a pánikbetegség ezen altípusába tartoznak. Mivel a szorongásos zavarokban nagy a placebohatás, a kezelésbe vetett hit egy ideig enyhítőleg hat a tünetekre, ezért sok pszichiáter és beteg hiszi, hogy  a gyógyszer "hatott". A fordulat akkor következik be, amikor a betegség "kiújul": valójában persze soha sem múlt el. Kiújulás azt jelenti, hogy történik a beteg életében megint valami, ami  akár a gyógyszerszedés ellenére is  pánikrohamokhoz vezet. És érdekes mód másodjára már gyakran nem is hat az antidepresszáns, variálhatják akárhogy, mert a beteg hite elveszett a gyógyszerben. Ha egy gyógyszer hatásos volna, akkor hit nélkül is hatnia kell. Másodszor is, harmadszor is. De általában nem így van. Aki viszont szed ilyen gyógyszert, nehogy elhagyja hirtelen, mert komoly megvonási tünetei lehetnek, ami állapota további rosszabbodásához vezethet.
Antidepresszáns csak fokozatosan hagyható el!

Viszont számtalan vizsgálat igazolja, hogy hosszú távon a kognitív-viselkedésterápia hatásos a szituatív pánik kezelésében, azt is tudjuk, miért. A szorongásos talajon kialakuló pánikot az okozza, hogy a beteg ártalmatlan testi tüneteit félreértelmezi, és ettől még intenzívebben kezd szorongani. A pánik rémisztőnek ható tünetei valójában szorongásos tünetek, és részben a szorongással járó túllégzésből fakadnak. Ezt hatékonyan és végleg akkor lehet megszüntetni, ha a beteg megérti, hogy saját gondolataival és viselkedésével maga idézi elő a rohamot. Az agorafóbiás tünetek akkor alakulnak ki, ha a pánik kialakulását a beteg valamilyen körülménynek, általában zárt térnek, menekülésre lehetőséget nem adó helyszínnek tulajdonítja. Ezekre a tünetekre ismét csak a viselkedésterápia a hatásos kezelési mód, és nem a gyógyszerek. Itt nincs hely vizsgálatok garmadáját idézni; ezeket áttekintettem és összefoglaltam Antidepresszáns és placebo című könyvem egy fejezetében. A könyv sajnos könyvesbolti forgalomba nem került, belso kiadvány. Most csak azért említem, hogy jelezzem, nem a levegőbe beszélek.

Mint fia is tapasztalta, a pszichiátriai ellátórendszer nincs felkészülve a betegek pszichoterápiás ellátására, ezért is nyúlnak olyan könnyen gyógyszerekhez, ami viszont nem megoldás. Hazánkban óriási probléma, hogy a tb-alapon történő pszichoterápiás ellátás gyakorlatilag elérhetetlen, a pszichoterápiával hatékonyan kezelhető szorongásos zavarok a pszichiátriai rendelőkben landolnak, s az itt kapott gyógyszerek ideig-óráig csak elnyomják a tüneteket, de meg nem oldják a betegséget. Így válik a kezdetben könnyen és sikeresen kezelhető szorongásos zavarból krónikus, rettegett, a médiában is misztifikált betegség.

A tartós gyógyulást és a tünetek visszatérésének megelőzését hatékonyan egyedül a kognitív-viselkedésterápia tudja elérni.

Üdv: Szendi Gábor


[origo]





Vissza a kezdőlapra