Vágólapra másolva!
Hosszú idő után először látták együtt Hosszú Katinkát és edző-férjét, Shane Tusupot. A pár az egyik budai étteremben ebédelt együtt - írja a borsonline.

Már nem kerüli a nyilvánosságot a háromszoros olimpiai bajnok úszó és férje, miközben gőzerővel azon dolgoznak, hogy helyrehozzák tavaly év végén megromlott házasságukat.

Együtt ebédelt Hosszú Katinka és Shane Tusup Forrás: MTI/Máthé Zoltán

Ehhez minden követ megmozgatnak, pénteken ugyanis újabb lépést tettek a békülés felé, és együtt ebédeltek a Déryné nevű budai étterembe. A pár tizenegy óra környékén lépett be – együtt, bár nem kéz a kézben – az elegáns vendéglátó egységbe.

Shane az első pillanattól kezdve sokkal felszabadultabban viselkedett, de jó kedvét hamar sikerült ráragasztania Katinkára is.

Az ebéd alatt folyamatosan, másfél órán át beszélgettek – látva az arcukat, olykor komoly dolgok is szóba kerültek.

A Bors egyébként úgy értesült, hogy Katinka nem fog indulni a jövő heti úszó ob-n, a verseny helyett úgy látszik fontosabb számukra, hogy rendezzék kapcsolatukat.