Hosszú Katinka Budapesten is úszhat a FINA új szuperversenyén

HOSSZÚ Katinka
Hosszú Katinka a 400 méter vegyesúszás döntőjében nyert aranyérmével a kínai Hangcsouban zajló rövidpályás úszó-világbajnokságon 2018. december 11-én. MTI/EPA/Roman Pilipej
Vágólapra másolva!
Budapesten lesz az egyik állomása a vizes sportokat tömörítő nemzetközi szövetség, a FINA újonnan induló elit úszósorozatának.

A szervezet ülésén a kínai rövidpályás úszó-világbajnokság helyszínén, Hangcsouban kiderült, a három állomásból álló sorozatot az Egyesült Államokban kezdik, majd a második helyszín Budapest lesz, zárásképpen pedig Kínában versenyeznek a legjobbak.

A FINA csütörtökön jelentette be, hogy meghívásos szupersorozatot indít, amelynek összdíjazása 3,9 millió dollár lesz. Az egyes állomásokon péntektől vasárnapig zajlanak majd a küzdelmek 50 méteres medencében. A program szűkített lesz, ugyanis úszásnemenként 50, 100 és 200 méteres számokat, illetve a 400 méter gyors és 200 méter vegyes küzdelmeit rendezik meg, valamint viadalonként négy váltóverseny lesz műsoron. Minden számban csak döntőkre kerül sor, futamonként négy indulóval.

Az eseménysorozatra a számok aktuális világ- és olimpiai bajnokai, világcsúcstartói és világranglista-vezetői kapnak majd meghívást.

Az úszókat 24 fős (12 férfi, 12 nő) csapatokba osztják majd. Minden meghívott úszó részesül a pénzdíjból, ezen kívül utazással együtt teljes ellátást kapnak.
Az összdíjazásból az egyéni versenyek alapján 2,436 millió dollárt, a váltók között pedig 648 ezer dollárt osztanak ki. A fennmaradó 840 ezer dollárból a csapatok részesülnek.

Hosszú Katinka hazai pályán versenyezhet a világ legjobbjai ellen Forrás: MTI/EPA/Roman Pilipej

A FINA világkupa-szervezőinek tanácskozásán eldőlt, hogy a sorozat ezúttal is hét helyszínen zajlik majd. Az első versenyekre augusztusban Ázsiában kerül sor a kvangdzsui vizes világbajnokságot követően, majd az európai állomások következnek, köztük Budapest is - az idei évhez hasonlóan októberben. A vk zárószakaszát Kazanyban és Dohában rendezik.

A szövetség ülésén a nemzetközi vízilabdatornák helyszíneiről és időpontjairól is döntöttek: a férfi világliga nyolcas döntőjét június 18. és 23. között Belgrádban, míg az Európa-kupáét április 5. és 7. között Splitben rendezik meg. A női EK hatos fináléjának március 29. és 31. között Torino ad otthont. Az már csütörtökön eldőlt, hogy a női világliga szuperdöntője Budapesten lesz.