Minden gyerekbe chipet ültetne a magyar transzhumanista

Matrix, The nursing injuries scene still HORIZONTAL
A chipek vajon kiszabadítanak biológiai korlátainkból vagy épp a maradék szabadságot veszik el tőlünk?
Vágólapra másolva!
A Transzhumanista Párt alapítójának segítségét kérte az amerikai haditengerészet az emberekbe ültethető chipek kapcsán. Zoltán István amerikai elnökjelölt szerint az implantátumok rendkívül hasznosak lennének, a gyerekek is nagyobb biztonságban lennének.
Vágólapra másolva!

Az Amerikai Egyesült Államok Haditengerészete (US NAVY) újfajta, s egyben jogi szempontból erősen megkérdőjelezhető megfigyelési technológiáról beszélgetetett Zoltán Istvánnal, a Transzhumanista Pár elnökjelöltjével - állítja a brit The Sun.

A chipek beültetésével ugyanis a kormány összes állampolgárát meg tudná figyelni a jövőben.

A magyar származú szakember szerint az emberek sokat profitálhatnának azon technológiákból, amelyek az agyi kapacitást, és fizikai képességeket turbózzák fel. A The Sun szerint a transzhumanista arról beszélt, hogy

Nemrég a budapesti Brain Baron is előadott a transzhumanista Forrás: Zoltán István (Facebook)

"Az emberek és gépek összeolvadásáról beszélgettünk" - közölte James Wisecup amerikai altengernagy a brit lap kérdésére. "Mivel a kutatást most kezdjük meg, ezért nagyon hasznos ötletekkel, tanácsokkal szolgált nekünk a szakértő."

Zoltán István szerint ha az emberek mind beleegyeznének, hogy minikomputereket és chipeket ültessenek a testükbe, azzal nem csak az életet lehetne feljavítani, de biológiai határaink is kitolhatóak lennének.

A tengerészet azonban épp amiatt aggódik, hogy ha a katonák már úgy kezdik meg a szolgálatot, hogy chip van a szervezetükben, akkor nehezebb lesz a szabályozás, és megfigyelés.

vagy egyéb, stratégialaig fontos, kiemelt épületben."

A chipek vajon kiszabadítanak biológiai korlátainkból vagy épp a maradék szabadságot veszik el tőlünk? Forrás: Origo

Zoltán István elmondta, épp ezen szabályozás kialakításában segédkezett. Habár maga a tengerészet vélhetően jó ideig nem hozza nyilvánosságra, pontosan mire is használná fel az implantátumokat.

Örök életet ígér

Zoltan István "Szavazz rám, ha kiborg szeretnél lenni!" című mottóval indult az amerikai elnökválasztáson.

A sajtó

a transzhumanizmus prófétájának tartja.

Zoltán István többek közt kiáll amellett, hogy az amerikai elnököt, és a többi politikust is mesterséges intelligencia válthatja fel egy napon – így lehetne létrehozni egy pártatlan, önzetlen irányítószervet, amit nem lehetne befolyásolni.

Szerinte a homokszemcse nagyságú implantátumok azt is lehetővé tennék az emberek számára, hogy örökké éljenek.

De nagyobb biztonságban tudnák a gyerekeket is, ha nyomkövetőt építenének beléjük.

Példaként emlegette fel a nemrég történt orlandói esetet, amikor egy kétéves kisfiút ragadott el egy aligátor a Disneyworld egyik mesterséges tava mellől. Szerinte, ha a gyermekben lett volna chip, a biztonsági őrök hamar intézkedni tudtak volna, hogy megelőzzék halálát.

"Egy két és öt éves gyermek apjaként hiszem azt, hogy a gyerekeket a jövőben chippeltetni kell. A technológiát már több éve használjuk állatokon.